Megérkezett a Kassai Repülőgép-múzeumba annak az IL-18-as típusú utasszállító repülőgépnek a törzse, amit Orbán Viktor magyar miniszterelnök adományozott Rudolf Shuster egykori szlovák államfőnek. A repülőgép, melyet csak Ilonkának becéznek, a hetvenes években még a Malév neve alatt repült, majd később Győr mellett állították félre, ahol étteremnek és szórakozóhelynek használták. A szállítás nem volt egyszerű, mivel a gépet szét kellett szedni. A szakemberek több mint 2000 csavart szedtek ki belőle. A 35 méter hosszú törzset éjszaka, biztonsági konvonj kíséretében szállították. Ilonka szárnyai is hasonló módon jutnak majd el Kassára a hétvégén. A szállítási költség eléri a 40 ezer eurót. A gépet tavasszal szerelik majd össze, restaurálják és egy magyar repüléstörténeti kiállítást nyitnak meg benne.

,,Ez a típusú repülőgép a mi légiutas-szállításunkat is szolgálta, vagyis az egykori Csehszlovákiáét. Két ilyen gépünk volt, melyeket később postai szállításokra használtak. Többnyire Kassa és Prága között repült, de ha jól tudom, más országokba is.” – mondta portálunknak Peter Ondrejak, a Kassai Repülőgép-múzeum kurátora.

Sajnos a gép korhű utastere nem maradt meg, mivel hiányoznak a székek, viszont a vezérlőfülke műszereinek 80 százaléka megmaradt. Az IL-18-as típusú gépek viszonylag gyorsak voltak, egy Kassa-Pozsony távot egy óra alatt is meg tudtak tenni, a fedélzetére 80-100 utas fért fel. A Malév Ilonkája többnyire Moszkvába repült, ami Budapesttől alig három óráig tartott. A Kassai Repülőgép-múzeumban egy kisebb Iljusin típusú repülőgép már van, Ilonka a tárlat legnagyobb légi járműje lesz.

Fotók, cikk: Ifj. Szaszák György