Sikeres a kassai reptér téli szezonja, Európa legnagyobb légitársasága a Ryanair hétvégén elindította új járatát Dublin és Kassa között, ami iránt már első alkalommal nagy volt az érdeklődés. Volt aki a mindenszentek ünnepére érkezett haza, vagy ép kirándulni indult Dublinba. Az utasok között akadtak diákok vagy külföldön munkavállalók. Vízsugárral formált diadalível avatták fel Kassán, a Dublinból érkező gépet. A 189 személyes Boeing 737 –es repülőgép szerdán és vasárnap heti két alkalommal fogja szállítani az utasokat.


Dermotom McGauranom, Írország nagykövete:
Ez a járat megerősíti Szlovákia és Írország szoros kapcsolatát. Sok szlovák állampolgár köztük sok diák él Írországban, így ez számukra is nagyon előnyös. Reméljük így a turizmus is megnövekedik, és persze az gazdaságnak is jót tesz.

A csaknem kétezer kilométernyi távolságot a gép mindössze 3 óra alatt teszi meg.

Michael Tmej a reptér vezérigazgatója:
A világjárvány alatt 7 új desztinációba indítottunk járatot. Ez arról tesz tanúskodik, hogy Kassa egy fajta kapocs a világ felé.

A Ryanair ezen kívül még a napokban két fapados járatot is elindított Kassáról, Varsóba és Bécsbe.