Kulturális, sport és társadalmi rendezvényekre költhető az a támogatás, melyre december 31-ig lehet pályázni a Kassa Megyei Önkormányzat, Terra Incognita dotációs programja keretében.
Összesen 48 ezer euró áll rendelkezésre, a program célja a szellemi és kulturális értékek támogatása, továbbá a hazai idegenforgalom fejlesztése a három jelentős turistaútvonal – a Gótikus út, a Vas út és a Bor út – mentén. Kassa megyei székhelyű, ill. a megyében tevékenykedő jogi és természetes személyek pályázatait várják. Ezen felül pályázhatnak a megyei önkormányzat által létrehozott és fenntartott szervezetek is.
„Olyan rendezvényeket szeretnénk támogatni, melyek fenntarthatóak, figyelembe veszik a régió adottságait, de a jövőben az egész országból, illetve a külföldről érkező látogatók számára is vonzóak lehetnek, így népszerűsítve a megyét és a Terra Incognita programot.” – nyilatkozta Lenka Vargová Jurková igazgató.
A tájékoztatásokból kiderül, a projektek lebonyolításához legkevesebb 2000, legfeljebb pedig 4000 euróval járul hozzá a megyei önkormányzat. További feltétel, hogy a projekteknek 2015. március 1. és 2015. november 30. között kell megvalósulniuk.
Támogatásra elsősorban az interaktív, több műfajú rendezvények esélyesek, melyek a lebonyolítás helyszínének turisztikai kínálatát is magukba foglalják, lehetőség szerint, más szervezetekkel együttműködve.
A pályázat benyújtása előtt ajánlott elolvasni a részletes feltételeket, melyek negtalálhatóak a megyei önkormányzat honlapján (www.vucke.sk) és a www.terraincognita.sk honlapon is.
(mmi)