Halálának 280. évfordulóján II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Kassán. A dóm északi oldalán a Rákóczi-dombormű előtt emlékműsor volt, melyet Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Csemadok Kassai Városi Választmánya szervezett.
A Rákóczi kultuszt Kassán minden képen fel kell karolni, hiszen ha visszagondolunk, az elmúlt évtizedekben nem igazán tettünk meg mindent ennek érdekében. Ennek természetesen technikai akadályai is voltak. Elsősorban az, hogy az emléktábla körül volt kerítve, hiszen a dómot restaurálták. Másrészt még korábban – visszagondolva a kommunizmus időszakára -nem igazán volt meg ennek a támogatottsága. Sőt azt kell mondanom, hogy a bársonyos forradalom után 15-20 évvel szintén kevésbé örültek annak, hogy ha Rákóczit emlegettük. nyilatkozta portálunknak Kolár Péter, a Csemadok elnöke
A Csemadok a Magyar Főkonzulátussal együttműködve mostantól kezdve évi rendszerességgel kíván majd megemlékezni Rákócziról. Amit Szesztay Ádám magyar főkonzul, az emlékrendezvény főszónoka közölte a megjelent közönséggel, aki azt is kifejtette, hogy Rákóczi örökségének számunkra a jelen valóságára vonatkoztatva is van hasznosítható üzenete:
Rákóczi korában természetes egységbe tömörítette a fejedelemnek a népével való szolidaritása a Kárpát-medence népeit, közös szabadságuk jegyében. Maga Közép-Európa szabadsága, biztonsága és jóléte olyan közös cél, amelyért közép-európai népeknek össze kell fogniuk. Azt hiszem Rákóczi Ferenc erre tanít elsősorban minket. Jelentette ki Szesztay Ádám, főkonzul.
Rákóczi Ferenc és legközelebbi bujdosó társainak földi maradványait két évszázad után, 1906-ban hozták haza Törökországból, és helyezték örök nyugalomba a kassai dómban.