Romák adtak vért Kassán. Ezzel járultak hozzá az országszerte vészesen kevés vértartalék pótlásához és a roma egyenjogúságra is megpróbálták felhívni a figyelmet. A rendhagyó véradást Peter Pollák romaügyi kormánybiztos és a NemzetiTranszfúziós Szolgálat szervezte. A Művészetek Házában létrehozott transzfúziós központba egész délelőtt érkeztek a segíteni vágyók. Harmincnégy roma véradó érkezett Kassára, közülük huszonöten bizonyultak megfelelő donornak. Ez a szám is rendkívül magas, ugyanis egy ilyen értékes adomány akár három emberéletet is megmenthet.

Peter Pollák, kormányhivatal  roma kisebbségi megbízottja: A romák testében ugyanolyan vér folyik, mint bárki másban  ebben az országban. A romákban semmilyen fekete vér nincs. Nemlétezik fehér se fekete vér csak vörös, és romákban pont az a vörös vér van, amire lehet, hogy pont valaki másnak lesz szüksége. „

A vérhiányt az okozza, hogy ilyenkor nyárom  sok szabadságoló. A véradó állomásokon ilyenkor rendszerint csökken az adományozók száma. Leginkább  a  nulla negatív és a nulla pozitív az, ami hiányzik, de a ritka AB vércsoportra is szükség van. Minden vércsoportra nagy szükség van.  Az országba több rendszeresen működő transzfúziós állomás található melyek nyitvatartásáról a NemzetiTranszfúziós Szolgálat honlapjan tájékozódhatnak az érdeklődők