A balesetre szombat este 20:00 körül került sor, a Polianka menedékház mellett. Az áldozat és társa egy szánkón ültek, amelyet az eddigi információk szerint egy autó húzott. Az eddig tisztázatlan körülmények között történt baleset során a szánkóval az autónak ütköztek. A címben szereplő 24 éves gölnicbányai nő az ütközés során olyan súlyos sérüléseket szerzett, amelyeknek következtében másnap elhunyt. A szánkó másik utasát, az áldozat barátnőjét, könnyebb sérülésekkel szállították a korompai kórházba, ahonnan a kórházat üzemeltető cég nyilatkozata szerint ma hazaengedték.
Jana Mésárová rendőrségi szóvivő elmondása szerint az ügyben a gölnicbányai rendőrök folytatnak vizsgálatot, akik testi sértés ügyében indítottak eljárást. Az ügy érzékeny jellegére való tekintettel több információt azonban nem árulhatnak el.
Forrás: tvnoviny.sk, borítókép: Wikipédia