Tóth Károly 1990-ben született Kassán. Tanulmányait a Márai Sándor MTNY Alapiskolában és Gimnáziumban végezte. A színház 1998-ban fertőzte meg a Tháliában, itt lépett először színpadra gyerekszereplőként a Kakuk Marci szerencséje c, vígjátékban, Szegvári Menyhért rendezésében.
„A cél már nyolcéves koromban világos volt: a pozsonyi színművészeti.”
Tízéves színházi üresjárat után újra a Thália színpadán láttuk a Cyrano, Padlás,.. c. előadásokban. Az útját Tóth Tibor, Reiter Zoltán, Korognai Károly, Bodon Andrea, Dudás Péter egyengették egészen az egyetemig.
2010-ben vették fel a pozsonyi színműre (VŠMU) Peter Mankovecký és Peter Šimun osztályába. Az egyetemi „LAB” színpad mellett színrelépett az Astorka színházban, a Szlovák Nemzeti színházban, dolgozott a Komáromi Jókai Színházban,…
A színházi munkák mellett tagja volt az RTVS magyar csapatának, a Szlovák televízióban mint hírbemondó, a Pátria rádióban hírolvasó.
A 2014/15 évadra a Komáromi Jókai Színházhoz szerződött. 2013-tól vállalkozik is, ügynökségével nagy volumenű rendezvényeket tud maga mögött, mint például a kassai „VEGAS NIGHT”.
Főbb szerepek
KGSzT:
Zalán Tibor – Vigyázat, a tetőn angyalok járnak – (Kéményseprő)
Tersánszky-Örkény – Kakuk Marci – (Kakuk Marci)
Slawomir Mrožek – Özvegyek – (Rómeó)
Kassai Thália Színház:
Tersánszky J. Jenő– Kakuk Marci szerencséje – (Kaci)
Színdarab: Presser – Sztevanovity – Horváth – A padlás – (Üteg)
Dés – Nemes – Böhm – Korcsmáros – Horváth – Valahol Európában – (Csóró-beugrás)
VŠMU Pozsony:
Slawomir Mrožek – Na šírom mori (Nagy)
Corneille – Az illúzió (Alkander, Adraste, Mórölő, Börtönőr, Florilame)
Fellini – Garajová – Skúška orchestra (Karol)
Albee – Varga – Hodoň – Domáci miláčik (Peter)
Musset – Marianine rozmary (Claudio)
Richard Bean – Dvaja na jedného (Charlie Clench)
Shakespeare – Macbeth (Banquo)
Komáromi Jókai Színház:
Székely János – Caligula helytartója (Probus)
Shakespeare – III. Richárd (Brakenbury)
Tasnádi-Fenyő – Made in Hungária (Röné)
William Shakespeare: A velencei kalmár (Lorenzo, Jessica szerelmese)
Károgi Károly, Csiga Csaba, Százlábú – Pille Tamás-Juhász Levente: A három kismalac (rendezte: Pille Tamás m.v.)
Díjak:
Legjobb férfi epizódszereplő – Kéményseprő – Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál (2008)
Alakításdíj – Kéményseprő – 45. Jókai napok
Ferenczy Anna díj – 46. Jókai napok
Portfólió fotók: ifj. Szaszák György, Xlpixel Media: