A kassai vasútállomás első emeletén megnyílt a Kassai közlekedési vállalat (DPMK) új ügyfélszolgálati központja. A városvezetés szerint a jelenlegi ügyfélszolgálati iroda a Roosevelt utcán már nem felel meg az előírásoknak – a történelmi, elavult épület nem akadálymentes, és műszaki állapota sem megfelelő.
Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere elmondta:
„Ezért kezdeményeztük az együttműködést az állomás üzemeltetőivel. Az új helyen az utasok minden, utazással és jegyekkel kapcsolatos ügyet el tudnak intézni – egy helyen.”
A DPMK igazgatója, Roman Danko hozzátette, hogy a Roosevelt utcai épületben való maradás gazdaságilag sem lett volna ésszerű, mivel egy műemlék felújítása bonyolult és költséges.
„Örülünk, hogy sikerült megállapodnunk a vasútállomással. Az új központ három ügyfélpulttal működik, és mindennemű szolgáltatást biztosít – kártyakiadás, bérletvásárlás, meghosszabbítás, jegyeladás stb.”
Az ügyfélszolgálat egyelőre hétköznapokon 7:00 és 18:00 között tart nyitva, de a cél, hogy a jövőben heti hét napon, napi 12 órában működjön. A Roosevelt utcai iroda várhatóan 2026. január 1-jén zár be végleg, addig párhuzamosan üzemel az új központtal.
A felújítás és berendezés mintegy 20 ezer euróba került, a bérleti díj pedig havonta 2 ezer euró. Polaček szerint ezzel csökkennek a korábbi fenntartási költségek.
A DPMK a vasútállomás ügyfélszolgálatát szeretné nemcsak jegypénztárként, hanem információs pontként is működtetni, hogy a városba látogató turistáknak is segítsen.
A Bardejovská utcai ügyfélszolgálat változatlanul nyitva marad, a Roosevelt utcán pedig továbbra is a jegyellenőrzési osztály működik.
Az utasok továbbra is vásárolhatnak jegyeket vagy tölthetik fel közlekedési kártyájukat a vasútállomás földszintjén, a Szlovák Vasúttársaság ügyfélszolgálati ablakánál – legalább addig, amíg az új központ hétvégén is meg nem nyit.
Pracu Eszter

