Bár a naptár szerint már szeptember másodika van, az időjárás erről nem hajlandó tudomást venni. Továbbra is tombol a régóta tartó kánikula. Végül a naptár győzőtt és mint az összes többi felvidéki iskolában, a Máraiban is elkezdődött a tanév. A melegtől kissé bágyadtan, de hősies fegyelmezettséggel sorakozott fel az iskola apraja-nagyja és a vendégek az intézmény udvarának sportpályáján. Immár tradícióvá vált, hogy a himnuszok taktusainak elhangzása után újdonsült kiselsős szavalatával kezdődik az ünnepély. Az idén ezt a megtisztelő feladatot egy ikerpár kapta, akik a 36 iskolakezdő kisdiákból lettek kiválasztva. Seman Dorka és Izabella adták elő az iskolahívogató verset. Ezt követően az iskola igazatónője Mgr. Csurkó Éva tartotta meg ünnepi beszédét, melyben szólt az iskolakezdő kiselsősökhöz, a gimnáziumot kezdő 33 elsőshöz, az érettségizőkhöz, valamint az összes többi diákhoz, szülőhöz és a pedagógusokhoz is.
Az iskolakezdő elsősöknek elmondta, hogy számos új lehetőséget kínál számukra új iskolájuk. Első és legfontosabb feladatuk az írás, olvasás és a számolás tudományának elsajátítása lesz. Ezen a kalandos úton a kezüket fogják és segítik őket a tapasztalt tanító nénik.
Kiemelte, hogy ebben a nagy múltú, komoly hagyományokkal rendelkező intézményben felelősségteljes, aktív, együttműködő, igazi emberi értékekre nyitott, kreatívan gondolkodó felnőtteket igyekeznek nevelni a gyerekekből. Az ünnepi megnyitón felszólalt még az iskola mellett működő szülői szövetség elnöke, Reitzner Henrik is, aki az iskola diákjai által elért eredmények nyomdokain még jobb eredmények elérésére biztatta a diákokat, valamint a diák-szülő-iskola együttműködés még szorosabbá tételére buzdított.
A tanévnyitót Belá Tamás római katolikus atya rövid buzdító gondolatai és áldása
zárta.