Hiába dőltek meg a hőmérsékleti rekordok a trópusi éghajlatot idéző napokon – ez a nyár is véget ért. Gyorsan csomagolt az augusztus és búcsúzás nélkül, szinte észrevétlenül hagyott itt bennünket a nyári vakáció, és szeptember 2-án visszavonhatatlanul elkezdődött 2024/25-ös tanév.
Hosszú tradíciót követve a Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola
ünnepélyes tanévnyitójára a Thália Színházban került sor, ezáltal is emelve az ünnep
hangulatát. Az Ipari zászlajának bevonulása után a himnuszok hangai csendültek fel, majd
Antal Dávid, másodikos tanulónak a szavalatával kezdődött meg az ünnepség. Őt követte az intézményvezető, Dr. Rigó Gyula ünnepi beszéde. Kiemelte, hogy „a középiskolás évek
meghatározó időszakot jelentenek a diákok életében. Nemcsak a tanulásban kell
helytállniuk, hanem emberileg is fejlődniük kell. Ahogy egyre közelednek a felnőtté válás
küszöbéhez, egyre nagyobb felelősséget kell vállalniuk önmagukért és a környezetükért,
amihez leginkább együttműködésre, bizalomra van szükség a szaktanárok, osztályfőnökök
felé, és a támogató szülői háttér is elengedhetetlen. Az igazgató úr megemlítette, hogy „az
ismeretszerzés a mai online digitális világban gyorsan és könnyen megy, de az Ipariban a
valódi tudás megalapozása a cél, hogy a célkitűzések vára sziklára, és ne homokra épüljön. A tartós, minőségi építkezés folyamatát ma ugyanúgy meg kell szenvedni, mint régen.”
Az igazgató úr beszéde után Matyi Dominika magyartanárnő felolvasta a Szlovákiai Magyar
Pedagógusok Szövetségének XXIV. Országos Tanévnyitó Ünnepségén, Nádszegen elhangzott útravalót a magyar iskolák számára, aminek legfontosabb gondolatai a következők voltak: „az iskolákkal szemben évszázadok óta természetes elvárás, hogy növendékeiket készítsék fel az életre. Mindeközben nyomasztó teherként, szinte megoldhatatlan feladványként nehezedik az oktatás világára, hogy csak sejtelmes elképzeléseink vannak arról a jövőről,amelyben a ma iskolapadokban ülő gyerekeknek 20-30 év múlva boldogulniuk kell. A szűkebb és tágabb környezetből érkező elvárásoknak, igényeknek és kényszereknek megfelelni igyekvő iskolákban pedagógiai innovációk és oktatási reformok váltják egymást, folytonossá vált a válaszkeresés a milyen a jó iskola kérdésre. Ősztől közel félezer iskola a tartalmi reform jegyében indul el egy új úton, az oktatási miniszter pedig néhány nappal ezelőtt a közoktatási törvényeknek olyan mértékű és mélységű változásáról tájékoztatott, hogy az előttünk álló időszakot az oktatásügy bársonyos forradalmának minősítette.
Mi lehet a pedagógus szerepe és feladata egy ennyire bizonytalan, beláthatatlan korszakban? Igyekezni szakmai hozzáértéssel, bölcsességgel és megfontoltsággal rendet, nyugalmat, biztonságot hozni intézményeik életébe. Megerősíteni növendékeiket identitásukban, alakítani, formálni értékrendjüket, segíteni önmaguk megismerését. Megtanítani őket kritikusan gondolkodni, egyedül vagy másokkal együttműködve válaszokat, megoldásokat keresni, felelősséget vállalni döntéseikért és cselekedeteikért.”
A tanévnyitó befejezéseként Vörösmarty Mihály Szózata csendült fel, majd kivonult az Ipari
díszzászlója, és ezzel megkezdődött a 152. tanév a nagymúltú műszaki szakközépiskolában.