A Kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola vezetősége a diákok szellemi képességeinek fejlődésén kívül nagy hangsúlyt fektet a harmonikus testi adottságok fejlesztésére is, aminek jegyében minden éven a Kassai Nemzetközi Békemaratont követő héten az alsó tagozat napközisei számára utó – futó maratont szervez. Az egész futóverseny megpróbálja lekövetni a „nagy kassai maratoni futóversenyt“, de természetesen kicsiben. A gyerekek a verseny előtt ugyanúgy edzenek, mint a nagyok, vannak saját maguk által készített rajtszámok, van dobogó, erdményhirdetés, díjak, meg minden, ami a versenyhez tartozik. A versenybírók a nevelő nénik voltak, akik az egész verseny lebonyolítását felügyelték. Még a sport iránt kevésbé érdeklődő gyerekek is nagy irgalommal várták
a versenyt, sokat edzettek, időket mértek és megpróbálták elérni teljesítőképességük határát.
Maga a verseny a Mojzes-utcai parkban zajlott osztályonként, valamint fiú és lány kategóriában. A táv természetesen nem volt maratoni, – a lányoknak egy, a fiúknak pedig két kijelölt kört kellett teljesíteniük a parkban. A versenyszámok befejezése után az eredményhirdetésre az iskola udvarán került sor, ahol a győztesek felállhattak a dobogó fokaira és jutalmul csokiérméket kaptak és emléklapot kaptak.
A győztesek :
1.a osztály: Kása Gábor,Bödi Boglárka
1.b osztály: Drozda Félix, Lévay lea
2.a osztály: Szendrey Dávid, Basa Ákos, Szegedy Zoé
2.b osztály: Shliakhta András, Duchaj Krisztina
3.a osztály: Tóth Nimród,Ondo Júlia
3. b osztály: Bödi Levente, Fraenkel Anna
4. osztály: Lajos Alex, Makó Blanka
/Tóth M./