Kassán a Mikulást az idén is sokan várják, ami nem véletlen, hiszen az ajándékozás az örömszerzés egyik legismertebb formája. Viszont ajándékot nem csak kapni, hanem adni is lehet – ezt minden bizonnyal jól tudják azok is, akik ma fontosnak tartották, hogy városunkban felkeressék a Louis Pasteur Egyetemi Kórházat, hogy az ajándékozás egy sajátos formájával, az önkéntes véradással éljenek.
Kassán hagyományteremtő szándékkal immár másodszor került megrendezésre ez a nemes akció. Az önkéntes véradókat ezúttal az egészségügyi nővérek piros sapkában fogadták, a vérvétel után pedig a Mikulás egy kis ajándékcsomaggal lepte meg őket. Sok orvos, nővér és diák is eljött vért adni, rekorderek is voltak közöttük.
,,Először 1989 áprilisában adtam vért, valamilyen módon segíteni akartam a rászorulókon. Azóta évente négyszer teszem ezt. Jönnék többször is, de sajnos csak ennyi a megengedett,” – nyilatkozta portálunknak Šebók Péter.
Tavaly ilyenkor 150 véradományozó gyűlt össze, akik közül 132-en feleltek meg a véradás szakmai követelményeinek. A szervezők remélik, hogy ezt az amúgy is szép számot az idén sikerül túlszárnyalni. A régi kórházban a véradást ugyan már befejezték, de az SZNP-úti új kórház orvosi rendelőintézetében akik még szeretnének vért ajándékozni, azok 17 óráig ezt megtehetik.