A hivatalos történelem sok kérdésre nem ad választ és a professzionalitás megőrzése érdekében a tényekhez és a hiteles forrásokhoz kell tartania magát. Ilyen esetben néha a mondákban és a legendákban is találunk ilyen-olyan válaszokat azokra a kérdésekre, amelyekre a történelem nem ad egyértelmű választ.
Az ismert mondásból kiindulva nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél,ezért kár lenne nem foglalkozni azokkal a történetekkel, amelyek a maguk módján megmagyarázzák meg a történeteket.
Legenda az alkoholista nőről
Az egyik legismertebb legenda a dóm déli oldalán, a Mátyás-toronyban található üveges tekintetű női alakú vízköpőről szól. Állítólag titokzatos női alak a főépítész feleségét ábrázolja, aki állandóan részeg volt, ezért az építész úgy döntött, hogy vízköpő formájában megörökíti őt, hogy mindenki láthassa, milyen Xanthippé az ő felesége. Ha esik az eső meg lehet figyelni ezt a nem éppen vonzó látványt.
Szintén említésre méltó, hogy a dómon található összes vízköpőt egy kivételével állatokról, illetve valamilyen állatmese szereplőiről formázták.
Az építész öngyilkosságot követett el?
A katedrálisról különböző konspirációs elméletek keringenek. Az egyik szerint a Mátyás-torony, ellentétben az északi toronnyal, az építész emlékének tisztelegve maradt befejezetlen, aki a toronyból kiugorva vetett véget az életének. Mi volt az oka a tragikus tettnek? Állítólag leleplezték az építkezéshez rendelkezésre álló pénzzel való machinációját.
Egy másik változat- amelyet Konrády Lajos, a híres kassai pap közölt- főmotívuma a családon belüli irigység. A középkorban a Szent Erzsébet-dóm főtornyát apa és fia együtt építették; az apa az északi tornyot, fia a délit. Már az építés során nyilvánvaló volt az apa számára, hogy a fia tornya szebb lesz, ezért szombaton, miután befejezték az aznapi munkálatokat felment a fia állványára és meglazította az egyik deszkát úgy, hogy ne tűnjön fel a fia számára. Mikor a fia vasárnap felment megnézni az építkezést, az állvány meggyengült szerkezetemiatt a fiúlezuhant és szörnyethalt.
A legendák esetében nem a szereplők és az cselekmény idejének, hanem leginkább a történet helyének ismerete a legfontosabb.
A topográfia emlékezet folyamatosan ösztönöz minket arra, hogy felidézzük, újra és újra elmeséljük a régi történeteket, mikor elhaladunk az épület mellett. A leghálásabb hallgatóság a gyerekek, mivel ők még nem ismerik a legendát, ezért kíváncsian várják történet alakulását.
