A villamospályák felújításával kezdték el a kassai integrált vasúti közlekedés kiépítésének első szakaszát. A mintegy negyven millió eurós beruházást részben uniós forrásokból fedezi a város. A munkálatokhoz augusztus elején láttak hozzá, azóta több villamosjáratot töröltek. A felújítások ideje alatt pótló buszokkal helyettesítik a villamos közlekedést. Az aktuális menetrend a Városi Közlekedési Vállalat weboldalán és a megállóknál kihelyezett információs táblákon található. Régi villanyoszlopokat szednek ki, sok helyen nehéz gépek dolgoznak. Kassán a belvárosi villamos pályát 30 éve egyáltalán nem újították fel. A munkálatok miatt szerdától egyirányú a Kuzmány utca. Az útlezárások hónapokon át tartanak majd. Viszont a villamos pálya rezgése komoly gondot okozott az itt lakóknak, ők türelmesen várják a munkálatok befejezést. A felújítás után sok újdonságra számíthatnak az utasok. Lesznek olyan szakaszok is ahol füvesítve lesznek a sínpárok körüli területek, új modern megállókat létesítenek, amelyek akadálymentesítettek lesznek. Új információs táblák is lesznek LCD képernyősek, ahol a pontos menetrendet lehet majd követni. Akik vonattal vagy távolsági busszal érkeznek Kassára, azok se számítsanak villamosozásra és a buszmegállókat is máshol kell keresniük. A városvezetés a polgárok türelmét kéri. Ahogy Richard Raši főpolgármester fogalmazott, az útlezárások ,,fájdalmasak” lesznek, viszont komfortos villamos-közlekedés várja majd a kassaiakat.