A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában napok óta ünnepi hangulat uralkodott. A gyerekek nagy lelkesedéssel és izgalommal készültek a karneválra. Az osztályfoglalkozásokon felelevenítették a farsangi szokásokat, népi játékokat játszottak, maszkokat festettek és keringőzni tanultak. Végre eljött február hatodika, a várva-várt farsangi mulatság napja. Már reggeltől nagy volt a sürgés-forgás, az alsó tagozat diákjai jelmezekkel, sütis és fánkos dobozokkal felpakolva állítottak be az iskolába. Az álarcosbál izgalma lassan mindenkire átragadt, a tanórákon gyakran a délutáni ünnepség felé terelődött a szó, a szünetekben pedig hol az egyik, hol a másik gyerek öltötte fel maskaráját.
Ebéd után végre a jelmezekbe bújt kisdiákok bevonultak a kidíszített tornaterembe, ahol Csurkó Éva, az iskola igazgatója köszöntötte a bálozókat és a szülőket. Majd Erdélyi Marci, negyedikes tanuló „kidobolta“ a mulatság kezdetét.
„ Közhírré tétetik, a farsangi ünnep most megkezdődik!
Ide gyűljön apraja, nagyja, aki a maskarákat látni akarja!
Aki itt van, haza ne menjen, aki nincs itt, az is megjelenjen!“
Amíg a bálozók táncoltak a Kék Duna keringő melódiájára, a vendégek megtekinthették és kiértékelhették a maszkokat. A jelmezversenyen a zsűrinek ismét nehéz dolga volt, mert szebbnél szebb és nagyon ötletes kreációk között kellett választania. A legközkedveltebbek voltak a klasszikus mesefigurák, királykisasszonyok, boszorkányok, tündérek, szuperhősök, ördögök. A legnagyobb sikert azonban a zsíroskenyér, a léghajó, a gomba, a házikó, a kád, az eper, a bagoly aratták.
A hangulatot fokozták az ügyességi játékok, a közös éneklés, a zumbázás és a sok-sok tánc. A szünetben a felfrissülni vágyókat a büfében finomságok várták. A vigadalom legvégén a bálozók szimbolikusan eltemették a telet, szétszedték az óriás hóembert, ami eddig az iskola előterében díszelgett.
Tóth Mónika
