A 20. század elején induló kassai képzőművész nemzedék legjobb rajzkészséggel rendelkező egyéniségének, Feld Lajosnak alkotásaiból nyitottak egy átfogó kiállítást Kassán, a Kelet-szlovákiai Galériában, a művész halálának 25. évfordulója alkalmából. A 150 alkotást és a Feld Lajoshoz kapcsolódó egyéb dokumentumokat a Kelet-szlovákiai Galéria, a Kelet-szlovákiai Múzeum, a Löffler Múzeum, a Szlovák Műszaki Múzeum, a komáromi Dunamenti Múzeum, az Eperjesi Galéria, a Szlovák Nemzeti Galéria, a Zsidó Hitközösség – és magánszemélyek gyűjteményéből két fiatal művészettörténész: Monika Vanečková és Michal Štofa válogatta össze.
Hogy Feld Lajos életműve ma is sokakat érdekel, azt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy az egykori Abaúj-Torna Vármegyeháza – a mai galéria- dísztermébe, a tárlat ünnepélyes megnyitójára sokan be sem fértek. Ez egyrészt annak tudható be, hogy Feld a rajzain, akvarelljein elsősorban a régi Kassa jellegzetes hangulatú utcáinak intimitását, a műemlék épületeket és az értelmes munkát végző embereket örökítette meg. A Kassa-környéki tájakat is ilyen elszántsággal kereste fel és rajzolta le olyan bravúros technikával, amilyen precizitásra csak ő volt képes. A tárlat két kurátora a művész életművét három részre tagolva mutatja be. Az első a háború előtti időszak, a második a háborús évek, a harmadik címének pedig azt adták, hogy újra Kassán. Nos, azt kell mondanom, ez nem a legszerencsésebb tagolás – már csak azért sem, mert ő nem is csak egy, hanem két világháborút megélt. A 80. születésnapján készített interjúban nekem erre vonatkozóan szó szerint ezt mondta: „Az én életem két részből áll: az Auschwitz előttiből és utániból.“ Úgy gondolom, hogy ez a vallomása felülír minden egyéb okoskodást.
A szülei szegény Tisza-menti zsidók voltak, akik mivel kis földjükből nem tudtak megélni, beköltöztek Kassára. Feld Lajos már itt született, 1904-ben. Kilencen voltak testvérek. Apja egy kassai faraktárban kapott munkát. Harmincnégy éves korában tanult meg írni-olvasni. Édesanyja mosónő volt és takarításokat vállalt. Ő a haláláig sem tanulta meg az ábécét. Feld Lajos a gyerekkorában festményeket nem is látott. „Nekünk nem volt otthon kép a falon, hacsak a penészes, nedves foltokat nem tekintem annak. Rajzolni akkor kezdtem el, amikor a bérházban, ahol laktunk megláttam, hogy egy érettségire készülő diák képes levelezőlapról festeget olajjal. Gyorsan beszaladtam a szobába, és én is elkezdtem korsókat rajzolgatni, magyaros motívumokkal.“ – avatott be grafikusi érdeklődésének eme első érintésébe.
A kassai reálgimnáziumban – ahova később ő is járt – már kötelező volt a rajz. Tehetségével ebben a kortársai közül már akkor kitűnt. Az elismertség jólesett számára, hiszen ekkor már bizonyos volt, hogy egy gyerekkori betegség következményeként ő törpe növésű marad. Sorsának alakulása szempontjából meghatározó jelentőségűnek bizonyult az a tény, hogy a két világháború között a Kassára kerülő Krón Jenő a Kelet-szlovákiai Múzeumban képzőművészeti szabadiskolát nyitott, melynek Feld több olyan nemzedékbeli társával tanítványa lett, mint Jakoby Gyula, Kontuly Béla, Sokol Kálmán, Collinási György. Krón a remek rajztudású Feld Lajost maga vitte fel Budapestre és ajánlotta be a Képzőművészeti Akadémia tanárai: Olgyai Viktor, Varga Nándor, Rudnay, Aba Novák, Szőnyi figyelmébe. Ezek a képzőművész tanárok még az előző generáció neveltjei voltak, de már merészebben dolgoztak – állapította meg róluk Feld, akire a szakmai tudásukon kívül az emberségükkel is nagy hatást gyakoroltak. Csaknem valamennyien frontjárta emberek voltak, tehát volt háborús élményük – meg hát az otthon, a falu, a természet valósága is bennük élt – és ami a legfontosabb: volt mondanivalójuk! Feldet ez és a humanizmusuk ragadta meg a legjobban. Ezt mondta nekem róluk: „Ha mentek ki a természetbe rajzolni, hívtak: gyertek velünk! Nincs mit ennetek, Gyertek hozzánk! Adunk kenyeret és talán más is akad. Hát, ilyenek voltak.“
Feld Lajos 1925-től 1933-ig tanult grafikát a budapesti Képzőművészeti Akadémián. 1933-ban ugyanis már más szelek kezdtek fújni. Minden felbolydult. Tőle is elvették a vasúti- és étkezési kedvezményt. Megkereste a rendőrség is, és mivel csehszlovák állampolgársága volt, felültették a vonatra, visszaküldték Kassára. A helyzete itt is elég kilátástalannak bizonyult, hiszen se lakása, se műterme nem volt. Más lehetősége nem is maradt, mint kimenni az utcára és Kassát rajzolni. Belépett a Kazinczy Társaságba, majd 1935-ben képzőművészeti magániskolát nyitott. A későbbi újabb kassai képzőművész nemzedék több jeles egyénisége – Hegyessy Gyulától Eckerdt Sándorig – már tőle tanulta meg az alapokat. A tanítványai közé tartozott az a nő is, akinek a náci időszak alatt a rendőrségen össze kellett írnia a kassai zsidókat. Feld Lajost ő kihagyta a névsorból, ezért csak a szüleit, testvéreit és rokonait vitték a többi zsidóval a téglagyári gyűjtőhelyre . A szabadság ilyen lehetőségével ő viszont nem kívánt élni. Vette a hátizsákját, telepakolta akvarell-papírral, ceruzákkal és kisétált szülei után a téglagyárba. Oda csak bemenni lehetett, kijönni már nem. A szüleit egy nappal korábban indították el Auschwitzba, mint őt, mert előbb az alsó téglagyárat ürítették ki. Mikor vagonírozták őket, megengedték, hogy átmenjen a déli táborba és elbúcsúzzanak. Persze remélte, hogy Auschwitzban még találkoznak, de mire ő is odaért, a szüleit már elégették.
Nos, ennyi volt az ő Auschwitz előtti élettörténete, de én még ehhez sorolnám azokat az élményeket is, amiket a lágerben átélt. Nekem erről ezt mondta: „ Megérkezésünk után azonnal felsorakoztattak. A hírhedt náci doktor – Mengele kísérletezés céljára néhány ikret s engem kiválasztott. „Mi a foglalkozása?” – kérdezte. Mondom, festőművész vagyok. „Meghagyni, nem lenyírni!” Reggel aztán parancsot kaptam tőle: „Rajzolni, rajzolni! A képeket átadni!“
Feld a parancs szerint cselekedett, de van egy lényeges dolog, amit fontosnak tartok hangsúlyozni. Őt idézem: „A parancs szerint rajzoltam, de annyi eszem volt, hogy ott portrékon kívül mást nem csináltam. Amit átéltem, amit láttam, szavakba foglalni nem lehet. Nincs nagyobb bűn a világon, mint amit ott csináltak. Volt egy kis papírom, melyet el kellett szakítanom, mert azt írtam rá, hogy most már értem a múlt történelmét.“ Ezzel az idézettel azok tévedését kívánom helyre rakni, akik úgy gondolják, hogy Feld a lágerélményű képeit Auschwitzben készítette. Hát, nem! Ezekhez a témákhoz csak később tért vissza és a képen a dátum nem az alkotás keletkezésének idejét jelzi, hanem az ábrázolt történet idejét. Hangsúlyoznom kell, hogy hazatérése után is teljesen másként indult az élete, mint ahogy azt a róla írt könyvben, a róla készült filmben egyes nyilatkozók, de az alkotók is a saját elképzelésük szerint igyekeztek bemutatni. Újra Feldet idézem. Szó szerint. Úgy ahogyan azt nekem a diktafonra mondta: „Én szinte szaladtam, hogy elkezdhessek rajzolni. Mindjárt a második szabad héten már Aranyidán voltam. Egy bányász adott szállást és kosztot. A szénégetést rajzoltam. Az értelmes munkát kerestem! Persze, az átélt borzalmakat nem lehetett felejteni, noha sokszor akartam. A szénégetők után a juhászok, a sajtkészítés lett a témám, majd a falu, a gyárak, a munkások. Tudja, nekem akkor az volt a legfőbb gondom, hogy ne gondolkozzam, ne töprengjek. Ha rajz közben eszembe jutott a láger, megállt a kezem és nem tudott mozdulni. Ez vagy tíz évig tartott. Borzasztó volt! Én azelőtt sohasem káromkodtam, de ekkor megtanultam. Teljes szívemből.”
A lágerhez kötődő témák főleg a hetvenéves korához közeledve jöttek elő belőle. „A lágerben az igazi képeket csak szemmel rajzoltam, most már hosszú éveken át ezek kívánkoznak ki belőlem. Nézze, itt van ez a rajz is – anyák és gyerekek, az a mozzanat, ahogy elszakítják őket egymástól. Itt vannak azok, akik az éhhaláltól rogynak össze, itt azok a zsidók, akik titkon imádkoztak, de elárulták őket, itt a kínzások. Az ilyen témájú képeim közül a legjelentősebbek a komáromi Dunamenti Múzeumba kerültek, de a budapesti, az amerikai képtárakba is eljutottak. A Kelet-szlovákiai Galériában hetven-nyocvan képem van.“
Szeretném tisztába rakni azt is, hogy Feld nem volt Mengele festője – mint ahogy azt ma a sajtóban írják, a televízióban mondják. Mengele nem adott témákat Feldnek, nem irányította egyáltalán. „Egyszer láttam, amikor kiemelt a szelektálásnál. Középtermetű, csinos katonatiszt volt. Velünk nem állt szóba, hanem átadott bennünket a szakorvosnak, akik különböző vizsgálatokat végeztek rajtunk. Ebben a Mengele-csoportban 108 pár iker és 10 törpe volt.” Ezt Feld mondta, neki kellene hinnünk!
Fontos döntésnek tartom, hogy a mostani kiállítás megnyitásakor a két fiatal kurátor azt is közölte a közönséggel, hogy szeretnék megírni a hiányzó Feld-monográfiát. Mivel azt is kérték, hogy akinek vannak információi vele kapcsolatosan, azokat osszák meg velük, ezért én még három dologra szeretném felhívni a figyelmüket.
Először is: azt ugyan tudtuk, hogy a második világháború után a lágerből szabaduló Feld a Pozsonyban élő, egyetlen életben maradt lánytestvérét – Fridát kereste fel. A Feld-monografiában ezt a szálat is tüzetesebben érdemes lenne felkutatni, ugyanis Frida férje – aki részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelésben – a háború után, mint megbízható kommunista a titkosrendőrség állományának egyik oszlopos tagja lett. A Feld Lajost öregkorában ápoló Porazky doktor szerint Lajos azért nem levelezett később Fridával, mert a férje nagy kommunista volt. Frida később kitelepült Izraelbe. Egy időben invitálta Lajost is, hogy települjön ki, de ő hallani sem akart róla.
Másodsorban: eddig mindenki azt hitte, hogy a második világháború után Feld Lajosnak Fridán kívül egy testvére sem maradt életben. Nos, ez sem igaz, hiszen a Londonban élő fivére Feld Izidor túlélte a második világégést, ráadásul ő egy nagy tudású zsidó filozófus lett, aki addig ismeretlen zsidó tekercseket is felfedezett – erről nekem egy interjú után, már bú-
csúzás közben, az ajtóban beszélt Feld Lajos, azt is elárulva, hogy vele állandó levelezésben van. Dr. Porazky András – aki a Feld Lajos hagyatékának gondozója lett – meg is erősítette nekem, hogy a levelek megvannak nála, és Lajos bácsi a hetvenes évek második felében meg is látogatta fivérét Londonban. Állítása szerint alig egy hetet tartózkodott ott. Porazky doktor egy levélborítékot meg is mutatott nekem, melyen a bélyegeken a 10. MAY.82. pecsét olvasható. Ezen a címzett így szerepel:
Titul.
Ludevit Feld, Umetnik
Košice 040-00
Tr. Sovj. Armada 26.
Ceskoslovensko
A feladó pedig:
I.Feld,3 Clifford Lodce
Bibswort Rd.
London, N.3.
Fontos ezzel kapcsolatosan megemlíteni a lágerből származó egyetlen olyan fotót, melyen gondozónők rabruhába öltöztetett gyerekeket vezetnek egy folyosón, melynek két oldalán szögesdrótok vannak. Ennek a képnek a bal oldalán az első sorban Feld Lajos látható. Ezt a fényképet már a szovjetek készítették, minekután felszabadították a lágert. Itt nálunk a Naše vojsko könyvkiadó jelentetett meg egy albumot, melyben szerepel ez a kép. Ez az album Feld Lajosnak is megvolt. Azért őrizte meg, mert a Londonban élő Izidor fivére ebből tudta meg, hogy Lajos életben maradt. Feld Lajosnak Auschwitzban bal alkarjára az A 7740-es rabszámot tetoválták.
Harmadsorban: Ide írom még Feld Lajosnak azt a válaszát, amit a 80. születésnapján készített interjúmban arra a kérdésemre adott, hogy a politika negyvenöt után mennyire szólt bele az életébe. Ezt mondta: „A politika iránt én nem érdeklődtem, de a kihatásai elől elzárkózni sajnos nem lehetett. Az ötvenes évek elején történt. Csehországban voltam, ott rajzoltam, és egy régi ismerősömnél laktam. Egyszer váratlanul hazajött a fiuk. Elbúcsúzott a szüleitől, és másnap disszidált, repülőgéppel együtt. Pilóta volt. Ő hozta haza Gottwaldot Moszkvából, ahol hivatalos látogatáson volt, de holtan. Klement Gottwald ott halt meg, de ezt nem akarták nyilvánosságra hozni. Halálhírét csak néhány nap múlva tették közzé. Nos, ez a pilóta – az én ismerőseim fia – félt, hogy e titok ismerőjeként itthon elteszik láb alól. Engem az ilyen történések lelkileg igen mélyen megérintettek. Negyvenöt után is igen sok piszokság történt…“
A közlése ott – akkor engem is ledöbbentett, és a részleteket nem firtattam, mert nem is olyan volt az alkalom. Sajnálom, hogy később már nem volt rá módom. Ha viszont monográfiát készülnek írni Feld Lajosról, talán ennek a történetnek is ildomos lenne utána nézni, hiszen nyilván kideríthető, hogy ki volt az a pilóta, illetve kik voltak a szülei, honnan ismerhették olyan jól Feld Lajost.
Szaszák György
