Kassán már hagyománnyá vált, hogy júniusban a filmeké a főszerep. Ahogy a világ nagy filmfesztiváljain a 29. Kassai Art Film Fest-re itt is a vörös szőnyegre lépve érkeztek meg először a mozgókép alkotók.  A fesztivál megnyitása után pedig egy héten keresztül a város több mozitermében vetítették a versenyfilmeket. A négy világrészből ezúttal 89 nagy játékfilmet és 37 rövidfilmet neveztek be a megmérettetésre.

A szakmai zsűri a legjobb játékfilmnek a kassai megmérettetésen a belga-francia koprodukcióban készített Dalvacímű alkotást minősítette, melyért annak rendezője Emmanuelle Nicot átvehette a fesztivál Kék angyal elnevezésű fő díját. A rendező ebben a filmjében eredeti módon tárja a nézők elé egy olyan lány érzéseinek kétértelműségét, akinek a gondolataiban a komoly bántalmazás és a szeretet keveredik. A filmen ezt a lányt Julia Savage alakította, aki ezért a megformálásért Kassán a legjobb női alakításért járó Kék angyal díjat is megkapta.
A férfiak kategóriájában Juraj Lerotič kapta a Kék angyal díjat a Biztonságos hely című horvát versenyfilmben nyújtott alakításáért.

A legjobb rendezői díjat a nemzetközi fesztivál zsűrije a kosztarikai Valentina Maurelnek adományozta az Elektronikus álmaim vannak című versenyfilmjéért.

rövidfilmek kategóriájában a 48 óra című iráni alkotás nyerte el a Kék angyalt.

A 29. kassai nemzetközi Art Film Fest egyik kiemelkedő eseménye volt Krasznahorkai László Sátántagó című nagysikerű regényének szlovák fordításban kiadott könyvének bemutatója. Mindez olyan szempontból is fontos jelentőséggel bír, hogy az 1985-ben megírt mű alapján Tarr Béla 1994-ben készítette el az egyedi látásmódon megalkotott Sátántangó című filmjét, mellyel már számos nemzetközi filmfesztivál díját is elnyerte. A kassai Art Film Fest is Arany kamera-díjjal tisztelgett Tarr Béla munkássága előtt.

/sz/