A kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban január 19-én nyitották meg a „Harcok a Dargói-hágóért és Kassa felszabadítása“ című kiállítást. A kiállítás terve fél évvel ezelőtt merült föl, a hadseregek és civilek köréből elesett áldozatokat mutatja be, rámutatva a lényeges eseményekre. Az egyik teremben Kelet-Szlovákia történetét mutatják be a harcok előtt, a másikban pedig a Szalánci-hegyekben 1944 decemberében és 1945 januárjában lezajlott harcokról kapunk áttekintést.

2015. március 7-én, szombaton, 14 órakor a múzeum kísérőrendezvényt szervez ehhez a kiállításhoz, melynek címe „A frontvonalon. Visszatérés a háborús Kassára“. Ennek keretén belül a látogatókat a zsolnai Polom és a kassai Krasnogvardejci katonai történelmi klubok tagjai fogják kísérni, akik bemutatják a korabeli német és szovjet egyenruhákat, fegyvereket és felszerelést. A rendezvény legnagyobb attrakciója egy lövészbemutató lesz, melyhez olyan korabeli gyalogsági fegyvereket használnak majd, mint a puska, a géppisztoly és a géppuska. A legkisebbek számára a szervezők érdekes alkotóműhelyekkel is készülnek. Tomáš Hofírka a Wehrmacht katonáinak egyenruhájáról és felszereléséről tart majd előadást, akik 1944 és 1945 fordulóján Kassa környékén harcoltak.

A rendezvény programja:

14:00 – a rendezvény kezdete

14:30 – A zsolnai Polom katonai történelmi klub bemutatója: a német katonák egyenruháinak, fegyvereinek és felszerelésének bemutatása, gyalogsági fegyverek lövészbemutatója

15:00 – A kassai Krasnogvardejci katonai történelmi klub bemutatója: a szovjet katonák egyenruháinak, fegyvereinek és felszerelésének bemutatása, gyalogsági fegyverek lövészbemutatója, fényképezkedés a katonákkal, a lőfegyverek ill. egyenruhák megtekintése

15:30 – alkotóműhelyek a gyermekeknek a múzeum földszintjén, a ,,Harcok a Dargói-hágóért és Kassa felszabadítása“ című kiállítás megtekintése az alkotók, Martin Jarinkovič és Martin Konečný közreműködésével

16:30 – 17:30: Tomáš Hofírka (KVH Polom) előadása, beszélgetés a látogatókkal, az egyenruhák és a kiállított tárgyak fotózása

A rendezvény plakátja

Forrás: vsmuzeum.sk