Kassa Szlovákia egyik kiemelkedő felsőoktatási központja, ahová az ország minden pontjáról érkeznek egyetemisták. A távolabbról érkező diákok versenyt futnak a legjobb kollégiumi helyekért. Kassán a középiskolai kollégiumok közel 2000 férőhelyet kínálnak, míg az egyetemi szállásokkal együtt a férőhelyek száma megközelíti a 10 700-at. Évente átlagosan 20-25 ezer egyetemista tanul a városban.
Ezekből a számokból arra következtethetünk, hogy rengeteg diáknak nem jut hely kollégiumokban, máshol kell szálláshely után nézniük. Sokan albérletet keresnek, vagy rokonaiknál laknak az iskolaév alatt, ha van rá lehetőségük. Vannak olyanok is, akik inkább az ingázást választják.
Azoknak a diákoknak, akik az albérlet mellett döntenek sajnos fel kell készülniük a magas albéretárakra. Ebből kifolyólag, általában többen osztoznak egy lakáson, többnyire egyetemista csoporttársak, barátok. Faber Leventét kérdeztem arról, hogy milyen egyetemistaként albérletben lakni.
Levi Kassán, a Terasa városrészen lakik albérletben. Azért döntött e mellett, mert el akart otthonról költözni, privát szférára vágyott. Szerencsés helyzetben volt, mivel sikerült egy szintén magyar egyetemista fiúval összeköltöznie, aki azóta már lediplomázott. Levi szavaival élve, egy ilyen együttlakás néha olyan mint egy házasság, vannak kisebb súrlódások, de minden problémát meg lehet oldani. Sokszor el vannak osztva a feladataik, így mindketten kiveszik részüket a házimunkákból. Levinek persze az egyetem mellett diákmunkát is kell vállalnia, hogy fedezni tudja az albérlettel járó kiadásokat, e miatt sokszor nem egyszerű az egyetemi élet.
Azok a szerencsések, akiknek jutott hely kollégiumokban, általában osztozniuk kell a szobán 2-3 diáktársukkal. A Kassán tanuló egyetemisták általában az egyetemükhöz tartozó kollégiumokban vannak elszállásolva. Görög László a Pavol Jozef Šafárik Egyetem természettudományi karán tanul, és az egyetemhez tartozó, Medická 6 kollégium lakója. Elmondása szerint a szobákat szlovákiai viszonylatban egy erős középosztályba sorolná, okuk nem lehet a panaszra. Amikor arról kérdeztem, hogy már gondolkodott -e arról, hogy albérletbe költözzön az egyetemi évek alatt, azt mondta, hogy megfordult már fejében pár éve. Bár a covid időszak után annyira felmentek az árak, hogy ezt a gondolatot elvetette, azzal érvelt, hogy nagyon drágák már a garzon lakások is, és ugyanazt a komfortot megkapja egy kollégiumi szobában a bérleti összeg töredékéért.
A Szakkay József Szakközépiskola kollégiumába jelentkező középiskolás diákok mind kaptak helyet. Az egyetemi hallgatóknak fenntartott szobák is szinte beteltek. Jelenleg a kollégiumban 352 a férőhelyek száma. Rigó Gyula kollégiumigazgató elmondása szerint a diákok két megyéből is érkeznek, Besztercebánya megyéből és Kassa megyéből, jelenleg 29 iskolából laknak ott diákok. A bázist a Szakkay József iskola adja 120 diákkal, illetve a Márai Sándor Gimnázium 49 diákkal. A kollégiumban természetesen van lehetőség étkezésre. Reggelit, ebédet és vacsorát is tudnak biztosítani a diákok számára. Tudni kell, hogy az egész kollégium belülről 2020 és 2021-ben fel volt újítva a járvány időszak alatt, ugye akkor a diákok nem laktak a kollégiumban, úgyhogy könnyebb volt a az egész felújítás. Az összes szobában a bútort lecserélték, új ágyakat kaptak a diákok és ettől az évtől kezdve már új matracok is lesznek. A második emeleten, a fiúk oldalán pedig még ezeket az új bútorokat a legmodernebb bútorokra cserélik most le. A fürdőszobák is több emeleten fel voltak újítva, a következő nyáron a földszinten található turista szobák, vendégszobáknak az illemhelyei lesznek felújítva.
Most már csak remélhetjük, hogy minden diák megtalálja a számára megfelelő szálláshelyet, hogy teljes erőbedobással elkezdhesse az új tanévet.
Szitás Veronika