Szeptember 3-án tartotta meg évadnyitó ülését a kassai Thália Színház társulata, mely ebben az évadban ünnepli megalapításának 50. évfordulóját. Erre az eseményre most viszont nem a székhelyükön, hanem a környék egyik legkisebb falujában, a mindössze 195 lakosú Bódvavendégiben került sor. A színház vezetése ezzel a gesztussal azt kívánta kifejezni, hogy tájoló színház révén számukra minden település közönsége fontos.
Hogy a jubileumi évadban milyen bemutatókra invitálják a nagyérdeműt, Czajlik József színidirektor így válaszolt a portálunknak:
Négy előadásunk lesz. Mind magyar szerzőktől! Mindegyik tulajdonképpen ősbemutató lesz, hiszen Márai Kalandját még sohasem mutatták be Szlovákiában, Kassán végkép nem. Az általunk Forgács Miklós és Faragó Béla zeneszerző által írt és általam rendezett előadást, a Ma már nem mész sehova címűt se mutatták még be sehol. A Noszty fiú esete Tóth Marival klaszikust ugyan már bemutatták – de ezt a verziót, amit Kassán nézhet meg a közönség kimondottan nekünk írja Gyarmati Kata és László Sándor. Így tehát ez is ősbemutató lesz. Pintér Bélától a Parasztopera bemutatójára is most először fog sor kerülni Szlovákiában.
A jubileumi évad első bemutatóját október 10-én tartják. Ekkor Márai Sándor Kaland című polgári drámája kerül színre, amit Beke Sándor, a kassai Thália Színház megalapítója rendez. Érdemes kiemelni, hogy ebben a színházi évadban a színház vezetése a darabválasztáskor arra is ügyelt, hogy rendezői szempontból minden korosztály képviselője megmutathassa magát egy-egy rendezéssel. Nos a Beke Sándort követő névsor a következő: Czajlik József, László Sándor és Rédli Károly.
Az évad egyik legizgalmasabb előadása alighanem az lesz, melynek témáját az adta, hogy 2006 augusztus 25-én Nyitrán megvertek egy diáklányt…
Forgács Miklós, dramaturg, író: Évek óta hordozzuk magunkban ezt a témát. Ebből az ügyből igazándibul minket az a hihetetlen tehetetlenség és kisiklás érdekel a leginkább, ami az egyén-, más szóval a kisember és a hatalom – vagyis az állam viszonyában beállt. Ebben a történetben a hihetetlen fordulat az, hogy a hatalom saját magát védi és az állampolgár ellen fordul. Olyan helyzet ez, ami színházért kiált. Ezért csináljuk meg!
A nem mész sehova című darabot – műfjai megjelölése: opera – operett – oratórium – interaktív szinház – tehát a Czajlik – Forgács – Faragó triász állítja színpadra. A bemutató 2019.december 12-én.
A jubileumi évad további két bemuttóját már 2020-ban tartják majd. A Noszty fiú esetét, a dalokkal teli szerelmi történetet február 20-án, László Sándor rendezésében.
A zenés népi krimi balladára, Darvas Benedek – Pintér Béla Parasztoperájára, amit a legfiatalabb rendező: Rédli Károly visz színre, április 23-ig kell várnia a közönségnek.
Fontosnak tartjuk kiemelni azt is, hogy a premierekhez kapcsolódva az egész jubileumi évad folyamán több társrendezvényre: kiállításra, szakmai konferenciára, könyvbemutatóra és más találkozókra is sor kerül, melyekről időben tájékoztatják majd a nagyérdeműt.
Befejezésként álljon még itt egy fontos mondat Czajlik József színidirektortól:
„Ebben a jubileumi évadban négy ősbemutatónk lesz. Négy magyar szerzőtől, hiszen a magyar nyelvnek is szeretnénk egyfajta köszönetet mondani azért, hogy ezen keresztül sikerült ötvenévig fennmaradnunk!“
Szaszák Gy.