B. Kovács István, a rimaszombati Gömöri-Kishont Múzeum régésze, egykori igazgatója, a Gömörország folyóirat alapító főszerkesztője a magyar hősepika kutatásában egyedülállóan igen figyelemreméltó felfedezésekre jutott. Akik kíváncsiak arra, hogy a magyar művelődésben mire alapozva született meg a szent László-legenda és milyen valós jelenetek emlékét örökítették meg az 1799-ben megtalált nagyszentmiklósi kincs 23 színarany edényén, azoknak feltétlenül érdemes eljönniük B. Kovács István kassai könyvbemutatóval egybekötött előadására, melyben a Magyar-hun rokonságról lesz szó a hősepikánk tükrében.
A találkozót a Csamadok Kassai Városi Választmánya szervezi.
Időpont: 2020. augusztus 19. (szerda), 17.00 órakor.
Színhely: Magyar Református Központ, a Miklós-börtönnel szemben.
A helyszínen megvásárolható lesz a szerző Világ vitéze-Magyar hősepika és A Szent-László legenda – szóban és képekben című könyve.
A rendezvény előtt 16.00 órai kezdettel Szent István-napi ökumenikus istentiszteletet tartanak a református templomban.

/sz/