„Egy október végi nap reggelén, nem sokkal azelőtt, hogy az irgalmatlanul hosszú őszi esők első cseppjei lehullottak a szikes, repedezett földre a telep nyugati oldalán (hogy aztán a bűzlő sártenger egészen az első fagyokig járhatatlanná tegye a dűlőutakat, s megközelíthetetlenné váljon a város is), Futaki arra ébredt, hogy harangszót hall.” – olvashatjuk a Sátántagó című regény kezdőmondatát…
Negyven évvel e mondat papírra vetése után, és huszonhárom évvel Kertész Imre Nobel-díját követően, éppen egy októberi napon, a magyar irodalom újra harangszóra ébredhetett. Kora délután jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy 2025-ben Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Nobel-bizottság indoklása szerint a díjat „meggyőző és látnoki életművéért” kapja, „amely az apokaliptikus terror közepette is bizonyítja a művészet erejét”.
A Kossuth-díjas író 2004 óta a Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, 2015. május 18-án elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, 2019-ben pedig a legjobb fordítás kategóriában az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. 2016-ban, a már akkor is esélyes író a következőket nyilatkozta a Magyar Nemzetnek: “Már az büszkeséggel tölt el, hogy azon a tízes, húszas, ki-tudja-hanyas listán fogadtak rám, amelyen egy Bob Dylan is szerepelt! Ahol egy Thomas Pynchon! Egy Ko Un! Azt hiszem, tényleg itt a végítélet, hogy ez megtörténhetett. Csak az hoz kissé zavarba, hogy mellettem még lehetett fogadni lovakra, futballra, sőt, ruletteredményekre is…”. – ha akkor még nem is, a mai napon definitíve beköszöntött az a bizonyos “végítélet”, aminek harangszóját nem nyomja el semmiféle sportfogadás sem ruletteredmény.
A díj odaítélése nemcsak Krasznahorkai beskatulyázhatatlan, egyedi stílusának szól. Azt is aláhúzza, hogy hogy munkássága nem csupán magyar kontextusban értelmezhető, hanem a világirodalom percepciós szférájába is belopta magát, és úgy tudott globálissá válni, hogy az írás formája, gondolati súlya és kérdései átívelnek a határokon.
Az, hogy a díjat olyan szerző nyerte el, akinek prózája kihívást jelent az olvasónak, szintén nem elhanyagolandó üzenet. Az Akadémia döntése arra a trendre cáfolt rá, amelyben a legmesszebbre azok hangja jut el, akik előre megírják, mit gondoljunk róluk és a világról. Krasznahorkai ugyanis nem kínál kész olvasatot, nem kényszeríti rá narratíváját az olvasóra, a nyelv által teremti meg azt a világot, amelyben az olvasás maga válik létformává. Mindez arra emlékeztet minket, hogy a szöveg nem árucikk, amelynek csak a fogyasztóbarát felülete számít, hanem az emberi elme olyan terméke, amely időt, figyelmet és reflexiót igényel.
„Kritikus megjegyzéseim nem jelentik, hogy azt hinném, vagy hittem volna bármikor, hogy az irodalom közvetlenül beleavatkozhatna annak a társadalomnak a működésébe, amelyet bírál vagy elutasít. Sokkal, de sokkal finomabb, szinte áttekinthetetlenül bonyolultabb, lépcsőzetesebb az a hatás, amit művész gyakorolhat a saját társadalmára, ha egyáltalán a közvetettségnek ebben a méretében ez még hatásnak és befolyásnak nevezhető.” – fogalmazott Krasznahorkai László művei társadalomkritikai vetületeiről. A neki ítélt elismerésnek árnyalt politikai olvasata is lehet. Felhívja a figyelmet arra, hogy a művészet nem elszigetelten lebeg a világban, hanem kritikát, kérdést, ellenállást mutathat a kortárs világ feszültségeinek irányába. Ezzel talán megmozdít bennünk valamit, ami már régóta mozdulatlan: a vágyat, hogy ne csak szemléljük a valóságot, hanem meg is értsük azt.
Krasznahorkai Nobel-díja tehát nem pontot tesz egy életmű végére, hanem kérdéseket tesz fel az irodalom jelenének és jövőjével, a művészet hatalmával és kiszolgáltatottságával, valamint a művészet és az egyén viszonyával kapcsolatban. Abban bízom, hogy ez az elismerés nemcsak arra ösztönöz, hogy elkezdjünk olvasni, hanem arra is, hogy merjünk mi magunk is nehéz kérdéseket feltenni.
Most, hogy a világ is kimondta Krasznahorkai László nevét, nekünk csak ennyi marad: visszatérni a könyvekhez, és újra megtanulni olvasni – lassan, türelemmel, emberhez méltóan.
Pracu Eszter
