„Az anyanyelv a nemzeti kultúra éltető eleme, amely összekapcsol múltat és jelent, és egy közösségbe fogja össze mindazokat, akik anyanyelvükön tanultak meg gondolkodni és érezni.”
2020.február 10-én ismét a szepsi Tücsök (Cvrček) szabadidőközpontban mérték össze tudásukat a buzitai, szepsi, rozsnyói és kassai versenyzők a Szép Magyar Beszéd országos verseny kassai és Kassa – vidéki járási fordulóján. Az I. kategóriában az alsó tagozat negyedikesei és ötödikesei, a II. kategóriában pedig a felső tagozat 6 – 9. évfolyamok diákjai versengtek egymással. A versenyzők a választott és a kötelező szöveg értelmezésében és felolvasásában, valamint műfajilag és témában is meghatározott nyelvtani és tartalmi szempontból minőségi, a helyszínen szerkesztett szöveg előadásában versenyeztek. A verseny célja az anyanyelv ápolása, az iránta való szeretet kibontakoztatása és a kialakult készségek mérése és minősítése volt.

I.kategória:

A versenyzőket elbíráló zsűri tagjai I. kategória: Paed. dr. Zajdek Andrea,Mgr. Szitás Erika, Mgr. Kubik Edit

Helyezettek:

 

  1. Albert Ádám – Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola, Kassa – felkészítő: Ádám Anikó
  2. Dohányos Gréta- Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola, Kassa – felkészítő: Ádám Anikó
  3. Szeghy Tímea – Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola, Kassa – felkészítő: Tóth Mónika

II. kategória:

A zsűri tagjai: Rácz Erzsébet, Mgr. Kuliková Szilvia, Mgr. Mihályi Molnár László

Helyezettek:

 

1.Viszlai Anna Rozália – MTNy Alapiskola, Buzita – felkészítő: Szaszák Éva

2.Viszlay Eszter – Salkaházy Sára Egyházi Iskolaközpont, Szepsi, felkészítő: Pellegrin Krisztína

  1. Sivák Dóra – Márai Sándor MTNy Gimnázium és Alapiskola, Kassa – felkészítő: Ádám Anikó

Gratulálunk a nyerteseknek, további sok sikert kívánunk a kerületi fordulóhoz, mely Kassán kerül megrendezésre.

TM