A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában november utolsó napjai  már az adventi készülődés jegyében zajlottak. A kisdiákok karácsonyi dalokat, verseket tanultak, hogy ráhangolódjanak az év egyik legszebb eseménysorozatára – a karácsonyi ünnepkörre.

A hagyományos adventi kreatív játszóház december 5-én került megrendezésre a legkisebbek, az elsősök és a helyi kassai magyar óvodák nagycsoportosai részvételével. A kisdiákok az iskola előterében nagy szeretettel fogadták a Szádellő-és a Žižka utcai kis vendégeket, ezután a drámacsoport előadta betlehemes játékát, majd közös karácsonyi dalok éneklése közepette meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. Kezdődhetett is a karácsonyi kézműveskedés. Mivel az iskola tornaterme jelenleg javítás alatt áll, ezért az alkotóműhely állomásai az egyes ünnepi ruhába öltöztetett osztálytermekben lettek kijelölve, ahol lelkes pedagógusok irányításával a gyerekek különböző anyagokból szebbnél szebb karácsonyi dekorációkat- csilingelő csengőget, hópelyheket, suhanó rénszarvasokat, mosolygós angyalkákat, nagyszakállú Mikulásokat, fenyőfadíszeket, képeslapokat készítettek.

A meghitt hangulathoz a sok finom harapnivaló és a jó meleg tea is hozzájárult.

Az adventi játszóház is alkalmat adott a közös alkotásra, a meglepetésszerzés közös örömére és a karácsony jelentőségének emelésére.

Tóth Mónika