Ma, október 28-án 13 órakor átadták a D1-es autópálya Eperjest déli és nyugati irányban elkerülő szakaszát, amelynek építése még 2017-ben kezdődött. Megnyitása egyben azt is jelenti, hogy az autósok ezentúl Pozsony felé Kassától, illetve Magyarbődtől (Bidovce) egészen Ivachnófaluig (Ivachnová) használhatják az autópályát.

A 8 km-res útszakaszon 18 híd, egy 2 km-es, kétportálos Eperjes nevű alagút, 17 elágazás és 6 km-nyi zajszűrő fal található. Emellett része még egy műszakilag rendkívül összetett kereszteződés is, amely egyedülálló az országban, itt ugyanis két autópálya találkozik első-, másod- és harmadosztályú utakkal. A kerülő a személyautóknak csaknem 19 percnyi menetidőt spórol meg.

A Szlovákiát, Magyarországot és Lengyelországot összekötő Via Carpathia útvonal Eperjesnél megáll és egyelőre kilátástalan, mikor kezdi el Szlovákia a hiányzó szakasz építését.

Boris Kollár, a Szlovák Parlament elnöke: “A lengyelek egy-két év múlva elérik Szlovákiát a magyarok már elérték a határunkat. A Via Carpathia autópálya vonal már csak rajtunk áll, a nehezen elérhető terepeken ötezer kamion közlekedik naponta, összesen húszezer jármű. Tehát nemcsak a magyarokért vagy a lengyelekért kell megépíteni ezt a szakaszt, hanem elsősorban a mi polgáraink érdekében. Valamit kezdeni kell a Carpathiával.”

Boris Kollár azt is elmondta, hogy egyeztetni fog a szlovák pénzügyminiszterrel, Igor Matovičcsal és PPP projekteken keresztül próbálják majd elkezdeni a hiányzó szakasz építését.