A kassai milliomos Rezeš Július neje, Rezešová-Džodlová Evának peches napja volt pénteken.
A bronzszínű luxus Bentley-jével, melynek értéke körülbelül 150 000 €-ra becsülhető, a katonakórháznál egy Peugeot 308-asnak ütközött.
A Peugeot sofőre, a kassai Michal beismerte, hogy ő volt a hibás. Elmondása szerint épp 180°-os szögben, a kereszteződés közepén tolatott ki parkolóhelyről, amikor valószínűleg a napsütéstől elvakítva a szembe érkező autó sávjába hajtott, ami nem érkezett lefékezni.
„25 éve vezetek, de ez még soha nem történt velem. Szerencsére, senkinek sem esett baja, csak egy kis koccanás volt,“ mondta Michal. „Nem tudom, nem Rezešová ült-e a másik autóban,” – tette hozzá a Bentley-re nézve.
Eva az autóban maga ült, az ütközés után, amely a kora délutáni órákban történt, férjét hívta segítségül. Rezešéknek nem tetszett, hogy várni kell a helyszínelő rendőrökre, mivel a 600 lóerős személygépkocsiról, melynek különleges rendszáma és sofőre volt, a környéken járó kíváncsiskodók fotókat készítettek.
A házaspárt kellemetlenül érintette az is, mikor valaki a Korzár napilap munkatársait értesítette, hogy siessenek a helyszínre néhány fényképet készíteni.
„Csak azt nem tudták, hogy melyik Rezešová, ugye? Azt gondolták, megszökött a budapesti fegyházból?Az emberek néha olyanok, mint a hiénák,“ – mondta Rezeš Július a sajtósoknak.
Majd viccesen folytatta: „Evának a baleset után rögtön azt mondtam, hogy igazítsa meg a külsejét…“
A tökéletes imidzsű Rezešovának, aki a divatbemutatókat és a világmárkákat kedveli, nem tetszett a láthatósági mellény viselése sem.
A milliomos feleség elárulta, hogy a baleset okozója közvetlenül az ütközés után elnézést kért és elmondta, hogy sosem történt még vele ilyen.
A rendőrök után a tűzoltók is megérkeztek a helyszínre, mivel a Bentley-ből valamilyen ismeretlen folyadék került az úttestre, melyről nem volt világos, hogy hűtőfolyadék vagy motorolaj volt-e.
Rezešová tavaly kapta a férjétől a brit luxuskocsit, melynek belső terét az E. R. kezdőbetűk díszítették. Eldicsekedett vele a közösségi hálón is, stílusos belső teréről képeket osztott meg, barátnőinek pedig felajánlotta, hogy elvihetik majd egy körre kipróbálni.
Az eset után valószínűleg a vétkes Michal biztosítási cége „fogja majd a fejét“, hiszen őket terheli az értékes Bentley javításának költsége.
Forrás: korzár