Közvetlen az iskolakezdés után, szeptember 3-án Kassán a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola kiselsőseinek szülei ünnepélyesen átvehették a beiratkozási ösztöndíjat. Először Csurkó Éva igazgató asszony köszöntötte a jelenlévőket, majd a kis elsősök szavalata hangzott el, ezt követően  a szót Csáky Csongor , a Rákóczi Szövetség elnöke, vette át,aki tájékoztatta a szülőket a Rákóczi Szövetség által  meghirdetett programról. Elmondta, hogy szeptembertől 9000 külhoni magyar iskolakezdőt köszönt a Rákóczi Szövetség, szüleiknek kifejezve elismerését és köszönetét a magyar iskolaválasztásért. Hozzátette, hogy az elsősöknek szeptember és december között 400 helyszínen ünnepélyesen adják át a magyarországi társadalom összefogását és megbecsülését jelképező 10 000 Ft ösztöndíjat. A Magyar Iskolaválasztási Program mögött széleskörű társadalmi összefogás jött létre – a támogatók között félezer magyarországi önkormányzat, magánemberek, közéleti személyiségek és alapítványok sorakoztak fel.

A program ma érinti a teljes Felvidék 3600 iskolakezdőjét, Kárpátalján közel 2000, a Vajdaságban és Horvátországban, mintegy 1400 diákot, Erdélyben és a Partiumban több mint 1800 iskolakezdőt, valamint 200 magyar oktatásban részesülő moldvai csángó gyermeket. Az ösztöndíjat Csizmadia Anna titkárságvezető adta át a 27 kiselsősnek.

TM