„Orbis Pictus – Tükrök a világnak, mondja a kiállítás címe. Mintha azt sugallná, ne csak magadba nézz, hanem mutatkozzatok be egymásnak. Mert a világ elmondhatatlanul szép és gazdag, s ha a művész született valamire, az a visszatükrözés természetes kötelezettsége. Ennek a kötelezettségnek nincsenek országhatárai, stílusterei, az idő dimenziója is másodlagos, mert az isteni üzenet nem szorítható semmiféle aktualitás merev keretei közé. A művészetben az a csodával határos, hogy benne és általa mindenki testvérré válhat, a művek ünnepi táplálékká, és örök emlékké a hatás, amelyet kiváltanak. Most Kassán nyílhatnak ki a szívek minden nyelvi nehézség nélkül, mert a Magyar Művészeti Akadémia negyven kiállító művésze – képző- és iparművésze, építésze, fotóművésze, népművésze – belső világának lenyomataival kíván hitet tenni a művészet szabadsága, színessége, drámai mondanivalóinak örökérvényűsége mellett.”
A fenti szavak Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől származnak, aki ezekkel a gondolatokkal indította meditációját az intézmény első külföldi csoportos kiállításának magyar-, szlovák és angol nyelvű katalógusában, amit a kiállítás záró rendezvényén, a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban, a Magyar Kultúra napján mutattak be. Itt készült vele az a rádiós interjú is, melynek az alábbiakban egy rövidített változatát tesszük közzé.
Elnök úr, milyen üzenetet hozott Kassára a Magyar Kultúra Napja alkalmából?
Először is azt szeretném leszögezni, hogy a kultúrát egy kicsit tágabban kéne értelmezni, mint ahogy azt tesszük. Ha a kultúráról van szó, általában az a szokás, hogy szinte csak a művészetekről beszélünk, pedig ide tartozik a tudomány, az oktatás meg a nevelés is. Ebben természetesen minden nemzet egyforma, ez nem egy magyar sajátosság. Ez volna az egyik. A másik pedig az, hogy a művészet sohasem a voltat hozza létre a tudománnyal szemben, amely a létezőt vizsgálja – és pont ez az, ami a művészek számára hallatlanul nagy felelősséget jelent! És nagy feladatot is, mert egy olyan dologban vesznek ők részt, hogy valójában a nem létezőnek hitt, vagy vélt valóságról is képesek üzenetet hozni az embereknek, a társadalmaknak, melybe a világon mindenki beletartozik: a négerek és a kínaiak is. Hogy a szlovákok és a magyarok is beletartoznak, ennek pedig már több mint ezeréves története van. A két kultúrának az affinitása és egymásra hatása természetes. Nem is azért mondtam ezt el, mert úgy érezném, hogy a művészeknek a lelkiismeretét itt föl kellene kelteni, de ahhoz viszont a művészeknek is hozzá kell járulniuk, hogy megteremtődjön a művek birtokbavételének a lehetősége. Nem szabad megengednünk azt sem, hogy a társadalom a színház, a könyv, a kép, a szobor, az építészet – tehát a művek élvezetéből kivonuljon, mert a művészet generális, az élet minden részét áthatja. Ezekre itt Kassán példákat is felhoztam és mivel úgy tapasztaltam, hogy a szemek csillogtak, én ezt nagyon jó érzéssel vettem tudomásul, mert azt tartom: ha csak két-három ember azzal a gondolattal megy haza, hogy érdemes a művészetet élvezni, birtokba venni, – akkor már az én itt létemnek is megvolt az eredménye.
Szakállas közhely, hogy a művészet nem ismer határokat, Ön arról is beszélt, hogy a Magyar Művészeti Akadémia nyitott nemcsak az anyaország, de az egész Kárpát-medence, sőt az egész világ magyarjai előtt…
Igen. Én például születésemtől fogva – mivel a mai magyar határokon belül senki nem él az én őseimből és az élő feleségem őseiből sem, – ezért én otthon vagyok az egész Kárpát-medencében, miközben európainak vallom magam. Úgy érzem, hogy egy nemzeti identitásnak a kialakulása rendkívül fontos, azzal együtt, hogy mindenki másnak a nemzeti identitását is fontosnak tartom.
A Magyar Művészeti Akadémia Kassán tartotta első külföldi csoportos kiállítását és Ön a közönség előtt azt is elmondta Polák Róbertnak, a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatójának, hogy nem egyoldalú kezdeményezésnek tekintik ezt a bemutatkozást. Részletezné, hogy milyen ajánlatról van szó?
A Magyar Művészeti Akadémia kormánydöntésre megkapta a Hősök terén a 3 500 négyzetméter alapterületű Műcsarnokot, ami öt teremből áll, továbbá megkapta a Vigadó épületét is, melyben naponta egyszerre hat művészeti műfajban lehet produkciókat szervezni. Mivel Európában ez párját ritkító lehetőség, le is rohanták a felhasználók, szinte teljesen tele van, de Polák úrnak felajánlottam, hogy Kassa művészetét – és itt nem csak a magyar művészetre gondolok, hanem mindarra, amit ez a levegő, ez a táj, ez a történelmi múlt és mai valóság kitermelt magából – szívesen bemutatjuk Budapesten. Ez lehet színház, lehet tánc, lehet konferencia, lehet akár egy könyvbemutató, lehet képzőművészet vagy akár iparművészet is. Rajtuk múlik, hogy mivel szeretnének élni, mit hoznak el majd hozzánk.
Köszönöm a válaszait.
Havasi Péter
