A kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola kisdiákjai a félévi bizonyítványosztás előtt interaktív színházi matinén vettek részt a Thália Színházban.

A hetényi Árgyélus Színház előadásában a Szőlőszem Kálmán című bábjátékot tekintették meg, melyet a felvidéki mesemondás egyik legszuggesztívebb előadója-Écsi Gyöngyi tolmácsolt. A palóc nyelvjárásban feldolgozott zenés darab forrásául B. Kovács István rimaszombati népmesegyűjtő meséinek – a Szőlő Kálmán és a Duna Isten keresztfia című mesék ötvözete szolgált.

Az előadóművész nemcsak ízes beszéde, temperamentuma, humora, de meghökkentő tréfás nyelvi fordulatai is hitelessé és felejthetetlenné tette az előadást. A történet egy szőlőszemből született szegénylegény és egy királylány szerelméről szólt. Stílusosan a díszlet is szüretre emlékeztetett – a királyi palotát szőlőprés helyettesítette, a haramiákat pedig lopótökök személyesítették meg. A sok tréfa és móka közepette azonban világosan elhangzott a mese üzenete „Légy erős és bátor, és megsegít az Isten”. Az előadásban közreműködött Kováts Marcell népzenész, aki számos izgalmas fúvós-, pengetős- és ütős hangszert szólaltatott meg, mint például a kecskedudát, citerát, tekerőlantot, tárogatót, furulyát, gongot, kopogót és a metallofont.

A gyerekek élénken kapcsolódtak be az interaktív előadásba, a fiúk örömmel húzták magukra a mesehős sapkáját, és fakardjukkal bátran küzdöttek meg a haramiákkal, a lányok pedig szívesen bújtak bele bájos erdei tündérek bőrébe.

Ezúttal is fergeteges előadásban volt részük a diákoknak, Écsi Gyöngyi neve már biztosíték a felhőtlen, élvezetes kikapcsolódáshoz.

2014 nyarán a VII. kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén joggal nyerte el ez a mese a legjobb határon túli előadás díját.

 

                                                                                                       Tóth Mónika