Bocskai István erdélyi fejedelem halálának 410. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak Kassán, annál az emléktáblánál, melyet a Fő utca 67. szám alatti egykori királyi ház, majd a felső-magyarországi főkapitányok háza falára 2004. december 2-án a Magyar Köztársaság Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzata helyezett el.
Tudnunk kell, hogy Bocskai István Kassán a magyar királyok örökségét vállaló politikai és katonai központot épített ki. Aránylag rövid idő alatt a 17. században soha nem látott nagyságú és ütőerejű magyar hadseregét szinte a semmiből teremtette meg és tartotta fenn másfél éven át, s vezette sikerre. Bár harca magán viselte a polgárháborús jegyeket a Dunai Monarchián belül, ugyanakkor Erdélyben sikerült felszámolnia az immáron évek óta dúló belső harcokat. Emellett mind a királyi Magyarországon, mind a fejedelemségben Bocskai politikája megteremtett egy olyan békés társadalmi bázist, amelyre az utódai is bízvást építhettek.
A fejedelem halálának 410. évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási ünnepséget ezúttal Göőz László elnök irányításával a kassai Bocskai István Keresztyén Társaság szervezte. Az alábbiakban teljes egészében közöljük Balassa Zoltán helytörténésznek az ott elmondott beszédét.
„Bocskai István, a Magyar Mózes 410 évvel ezelőtt, 1606. december 29-én adta vissza lelkét teremtőjének hosszas betegség után. Mindössze 49 éves volt és csupán két éves uralkodást tudhatott maga mögött. Fejedelem is csak 1605 februárjától volt. Rövid idő állt rendelkezésére, mégis nagyot alkotott és az erdélyi politika építhetett eredményeire.
A kortársak különbözőképpen ítélték meg életpályáját. A Bocskait személyesen is ismerő, haláláig Habsburg-párti Istvánffy Miklós politikus és történetíró becsmérlőleg nyilatkozott róla. „Azt mondják, hogy Bocskai az uralomnak és hatalomnak édességétől csábítva gonosz mesterkedéssel okokat és ürügyeket keresett, hogy változásokat idézzen elő, s ami vagyont jogtalansággal szerzett, azt magának megtartsa, de minden tekintet nélkül a hazára és az államra. Még több gaztettet is elkövetett volna, hacsak az élet, amelyről azt remélte, hogy hosszabb lesz, cserben nem hagyja.”
Istvánffynak nem jutott eszébe, hogy elfogultságát maga bizonyítja e szavakkal, mert ha a fejedelem annyira tehetségtelen és önző lett volna, akkor hogyan lehetséges, hogy hadviselésével térdre kényszerítette a császári udvart. Ez pedig az adott körülmények és lehetőségek között nem mindennapi teljesítmény volt. Álmosdnál, Diószegnél megverte Belgiojosot, a kassai főkapitányt. Az emléktábla épp azt örökíti meg, hogy a leendő fejedelem megindul győztes hajdúi élén Kassa elfoglalására. A legmagasabb rangú császári parancsnok legyőzése szedett-vedett, lenézett hajdúk által, hatalmas módon megemelte Bocskai ázsióját.
A fejedelem eredményei arra utalnak, hogy úgy politikusként, mint katonaként megfelelt a jó hadvezérrel és vezetővel szemben támasztott mindmáig érvényes követelményeknek. Katonáit nemcsak vezetni, hanem ellátni is sikeresen tudta anélkül, hogy a föld népét sanyargatta volna.
Nagy László történész szerint, hogy az Erdélyben nem ok nélkül annyira gyűlölt fejedelem „hadvezérként és hadszervezőként méltán került a magyar hadtörténelem legnagyobbjai közé, s nem a történelem véletlen játéka biztosított helyet emlékművének a nagy protestáns hadvezérek, Cromwell és… Orániai Vilmos szobra között.”
Megmérgezésével Káthay Mihály kancellárt vádolták. Nyilván alaptalanul. Erdéllyel ellentétben a királyi Magyarországon jó emlékezetű maradt. A protestáns papok nyomán „magyar Gedeonnak”, „magyar Mózesnek” hívták, aki a „megnyomorodott édes haza” oltalmazására hívott el a Gondviselés. Az, hogy a katolikus Káthay mérgezte volna meg, a protestáns mártíromság glóriáját vonta feje köré. Egy évszázaddal később már Erdélyben is másképp tekintettek rá.
Ahogy Károlyi Árpád fogalmazott, „Meghalt a magyarok Mózese, a kinek szintén nem adatott meg, hogy népét az Ígéret földére bevezesse. De jól előkészített, jól megalapozott mindent, hogy mikor a halála miatt lángba borult határon más kalauzuk arra a földre bevezetik a népét, ez ott a lelkiismereti és alkotmányos szabadság fegyvereivel fölvértezve, új törvények és erkölcsi erők birtokában vehesse föl azt a sok százados küzdelmet, melynek végigvívására kárhoztatta a magyart ádáz végzete. És a mit a másik Mózes nem tett meg: Bocskai hatalmas bástyát emelet az Ígéret földjének védelmére az általa újra megalkotott magyar fejedelemségben…”
Az egykori királyi házban, mely a hátam mögött álló épület helyén állt, gyakorta megfordult a fiatal Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Báthori Gábor is. Azt a politikai vonalat képviselték, melyet Bocskai István alapozott meg. Ebben a házban, mely gyakran vidám mulatozások színhelye is volt, gyúlt össze az akkori Magyarország és Erdély humanista és tudós, literátor gárdája, politikai vezetőrétege. Kassa Erdély és Felső-Magyarország fővárosa és szellemi központja volt!
Köszönettel és főhajtással tartozunk ezért Bocskainak!”
/-szák/
