A friss hóréteg gyönyörű, de az el nem takarított hóréteg alatt jég lehet. Sajnos ezt az elmúlt napokban többen nem tudatosították, így a kórházak baleseti osztályán végezték. Az esések okozta sérülések közül több esetben orvost kellett hívni.

,,A Louis Pasteur Egyetemi Kórház baleseti sebészei csütörtök délután 14:00-ig kilenc sebesültet láttak el. A legtöbb esetben eltört csuklót, bokát vagy térdsérülést kellett orvosolni. Sok páciens válla az esés következtében kificamodott, néhány esetben a fejüket is erősen beütötték,“ – tájékoztatott Ladislava Šustová, a kórház szóvivője.

A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) az utóbbi napokban figyelmeztetést adott ki intenzív havazás miatt. A legtöbb helyen az év eleje óta szinte megduplázódott a hóréteg vastagsága. A kontinens nagy részét érintő frontátvonulás hatására tegnap napközben már jelentősen enyhült az idő. Szombaton helyenként okozhat még gondot az ónos eső, ám az időjárás-előrejelzés szerint a következő napokban egy kis felmelegedés várható, napközben akár 2-5 °C is lehet. Éjszaka azonban a hőmérséklet fagypont alá csökkenhet, így a hóréteg, mely napközben felolvad, az éj alatt megfagy – emiatt továbbra is jeges, csúszós utakra és járdákra lehet számítani.

Kinek a felelőssége a hóeltakarítás?

Hiába szép, fehér a táj, a városban rendkívül idegesítő, ha olyan helyen botorkálunk, ahol a hó nincs eltakarítva. Ha komolyabb sérülés történik, felmerül, hogy kinek a felelőssége a dolog, azaz kinek kell eltakarítania a jeget és a havat? Ha közterületen csúszunk el, az nem csupán pech, de valakinek a mulasztása is. A lefagyott autóutakat, közterületeket az illetékes szervek felelőssége csúszásmentesíteni, a családi és társasházak előtti járda biztonságosságáról azonban a lakók kötelessége gondoskodni.
Ha valaki egy ház vagy lakóház előtt elesik és megsérül, akkor kártérítést igényelhet, sőt a lakók gondatlanságból elkövetett bűncselekménnyel, például testi sértéssel is vádolhatók. Szerencsétlen esetben ezért akár egy évig terjedő szabadságvesztést is lehet kapni. Maradandó sérülés esetén ez az idő három, halálesetben pedig akár öt évre is súlyosbodhat.

 

Forrás: kosickespravy.sk