A sikeres 2013-as év után, amikor Kassa Európai Kulturális Főváros lett, sokan nem hitték, hogy az elkövetkező év is ilyen lehet. Már pedig az volt! 2014-ben is pezsgett az élet a városban, mely rengeteg érdekes rendezvénynek adott otthont. Tudósaink világraszóló projeken dolgoztak, a városban több rekord is született. Kassát nagyon sok idelátogató kedvelte meg, akik száma csak egyre növekszik. Reméljük idén is legalább ilyen sikeres évet zárunk majd. Íme egy rövid összefoglaló a tavalyi évről:

1.       6 év után újra kivilágították a Szent Erzsébet-dómot. A székesegyházat Mindenszentek napján világították ki és azóta is gyönyörű fényekben fürdik. További képek: ITT

2.      A kassai lakosok megajándékozták a pápát – egy fából készült angyallal. A város főpolgármestere, Richard Raši személyesen adta át neki az ajándékot az általános meghallgatás során a Vatikánban. Az értékes, angyalt ábrázoló faszobrot Milan Krajňák faragta, melyet a Kassai Városi Napok alkalmával maguk a lakosok fejeztek be. Mindenki kézbe vehette a vésőt és kivájhatott a majd 3 méteres nyárfaszoborba egy-egy kis részt.

Kosice-2014
A faangyal Vatikánban

3.      Háromszorosára nőtt a Kassára látogató turisták száma. Az idelátogatók a világ különböző pontjairól érkeznek, hogy felfedezhessék Kassa kincseit, főleg japánul és kínaiul beszélő idegenvezetőket keresnek. Milan Kolcuna, kassai idegenvezető véleménye szerint ennek oka az, hogy múlt éven Kassa elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet.Az idegenvezető szerint nincs már egy olyan hétvége, hogy valamit ne rendeznének a kelet-szlovákiai fővárosban.

4.       Az utazási irodák gazdag kínálatának köszönhetően rekordot döntött az utasok száma a kassai repülőtéren. Ebben az évben a nyári időszak alatt majd 120 000-en választották a kassai charter (bérelt) járatokat.
Tudj meg többet ITT

5.      A kassai lakosok elsőként kóstolhatják meg Szlovákiában a világhírű énekes, Sting Figlino Valdarno pincészetéből származó toszkánai borokat. A toszkánai szőlősben különleges bioborokat termelnek, de további biotermékeket (zöldség, méz, olivaolaj) is forgalmaznak. A borok érdekessége az, hogy Sting leghíresebb számainak címét kapták elnevezésül. Így a kassai Enotecy centro nevű borászatba látogatók megkóstolhatják a finom When We Dance, a Sister Moon vörös, továbbá a Message In A Bottle nevű fehér szőlőnedüket.

Sting borai

6.      Egy októberi szombaton 3 szlovák rekordot is megdöntöttek Kassán. A Levesfesztiválon 32 különböző levest készítettek el a itteni és külföldi versenyzők. Szintén októberben, a már harmadik alkalommal megrendezett sárkányeregetésen is két új rekord született: a kassai volt Szlovákia legnagyobb sárkányeregető akciója, mivel egyszerre több mint 500 sárkány repült az égen. A másik rekordot a leghosszabb sárkány döntötte meg, melynek farka 175 méter hosszú volt.
Tudj meg többet ITT

7.      A városközpontban található laktanyát és katonai raktárépületeket több mint 26 millió euróért többfunkciós kulturális központtá alakították át. Tavaly a Kulturpark sorra zsebelte be a kitüntetéseket, díjakat. A Kulturpark területén egyszerre akár nyolc zenés és irodalmi rendezvényt is szervezhetnek a külső térben álló, fából készült színpadokon. Az újonnan felújított Kaszárnya/Kulturpark valóban egy kivételes építmény, ez az oka annak, hogy a nemzetközi zsűri idén neki ítélte a Dušan Jurkovič-díjat. A Kulturpark két további értékes díjat is bezsebelt, az egyik a CE∙ZA∙AR 2014, melyet a Szlovák Építészek Kamarája ítél oda, a másik pedig a Kristályszárny (Krištáľové krídlo). Képek a Kulturparkról ITT

8.      A Szlovák Tudományos Akadémia mellett működő kassai Kísérleti Fizikai Intézet munkatársai is részt vettek egy kulcsjelentőségű szonda rendszerének összeállításában. A kozmikus Rosetta szonda 10 éven keresztül viszi majd a Philae nevezetű modult a célállomásra. Technológiája fejlesztésében és tökéletesítésénem részt vett az intézet munkatársa, Ján Baláž is.

9.      A Loius Pasteur Egyetemi Kórház Fogászati, Arc- és Állcsontsebészeti Klinikájának orvosai Szlovákiában egyedülálló módon helyettesítették két paciens koponyájának egy részét titánimplantátummal. A nehéz műtétet, mely világviszonylatban is érdekességnek számít, a egészségügyi biztosító fedezte. A sebészek a CEIT Biomedical Engineering és a Kassai Technikai Egyetem Biomedikai Tanszékének tudósaival dolgoztak együtt, akik a titánimplantátumot 3D-s nyomtatással hozták létre, melyet minden páciensnek személyre szabottan kell elkészíteni. A jövőben még 4 ilyen műtétet terveznek Kassán, mely során a koponya nagy részét helyettesítik majd titánnal. A beavatkozásról többet olvashatnak ITT

10.      Októberben megrendezték az első kassai divathetet. Így a város olyan divatvárosok közé sorakozhatott be, mint Párizs, New York és Milánó. A divatbemutatókon szlovák, cseh és ukrán divattervezők mutathatták be ruhakölteményeiket. A rendezvény szervezője az Unique One tulajdonosa, Karolína Bosáková modell volt. Tudj meg többet ITT

11.     A 91. Nemzetközi Békemaratonon is új rekord született. Bár a verseny győztesének, a kenyai Gilbert Kiptoo Chepkwony-nak nem sikerült megdönteni a verseny rekordját, a 2014-ben már 91. alkalommal megrendezett maraton volt a második leggyorsabb maratonverseny a békemaraton történetében. Tudj meg többet ITT

12.  A kavocsáni állatkert óriási sikert könyvelhetett el, mikor sikerült szaporítania egy értékes krokodilfajt, a Fekete-Afrikában őshonos tompaorrú krokodilt. Ez a faj szaporítása elsőként írható be az összes szlovákiai állatkert történelmébe. Az utóbbi évben a világon mindössze 4 állatkertben sikerült ezt az értékes krokodilfajt szaporítani, egyik közülük a kassai ill. kavocsáni állatkert.
Az állatkert többi új állatkájáról olvashatnak ITT

 

Forrás: kosickespravy, topky