A Rendőri Testület Kassai Járási Igazgatóságának közleménye szerint, a város nyugati részén, ahová a Luník I és VIII lakótelepek is tartoznak, ebben az évben 6 erőszakos rablást történt, melyekből 4 már sikeresen felderítésre került.

Továbbá megerősítik azt is, hogy az utóbbi hetekben a Luník VIII lakótelepen két erőszakos rablást és 3 lopással kapcsolatos bűncselekményt követtek el. Az egyik lopás 15 és 18 éves elkövetőit már sikerült rács mögé zárni.

Ebből kifolyólag a városi rendőrség a járási rendőrséggel együttműködve fokozza a megfigyelést a Luník VIII és XI lakótelepek területein.

Úgy vélik viszont, hogy a bűncselekmények helyszíne csupán a véletlen műve lehet, mivel az utóbbi időben éppen itt mérték a bűntények csökkenő tendenciáját.

Ahogyan más városokban, Kassán is vannak biztonságos és kevésbé biztonságos helyek. A rendőrség szerint a biztonságosabb területek közé tartoznak a külvárosi részek, ahol még egyelőre az anonimitás van túlsúlyban. Kevésbé biztonságosak mondhatóak azok, ahol az úgynevezett „éjszaki élet” folyik (a bárok, kocsmák és az éjszakai klubok környékei).

A statisztikák alapján az elmúlt évhez képest 130-al csökkent az elkövetett bűncselekmények száma. Összehasonlítva az elmúlt tíz év (2006-2015) elkövetett bűncselekményeinek számát, körülbelül 50%-os csökkenés figyelhető meg. E mellett az is kiderült, hogy Szlovákia kerületeit összehasonlítva, a legtöbb bűntett a Kassai kerületben került felderítésre, és az ebben az évben elkövetett bűntények száma is itt a legalacsonyabb.

A már említett statisztikák Kassát egy biztonságos szlovákiai városnak mutatják be, továbbá igazolják a város bűnmegelőzési és biztonsági szerveinek hatékony munkáját is.  Természetesen a rendőrség sem lehet jelen minden bűncselekmény helyszínén, ezért igyekeznek fokozott figyelmet fordítani ezek megelőzésére is.

Orsi