Ma délután 15 óra körül egy fegyveres férfi borzolta a kedélyeket a Železníky lakótelepen. A rendőrség kiérkezte után azonban a 65 férfi saját maga felé fordította a fegyvert és meghúzta a ravaszt. A kiérkező mentősök a helyszínen újraélesztették és ezt követően súlyos sérülésekkel kórházba szállították, ahol viszont a legújabb információk szerint nem tudták megmenteni.

Mindezt egy állítólagos veszekedés előzte meg az említett férfi és egy család között az Alejová utcán található kerteknél, ahol is a férfi azzal fenyegette meg a családot, hogy lelövi őket. Ők azonban értesítették a rendőrséget, akik a férfi nyomába eredtek.

A férfi egész nap bujkált, ám délután betért az egyik sörözőbe /ahová állítólag egy régi motorbiciklin érkezett/ (a képek alapján a Skleník sörözőről lehet szó) a Železníky lakótelepen. A sörözőben tartózkodó vendégek észrevették, hogy fegyvere van és állítólagosan ott is lövöldözéssel fenyegetőzött. Később pedig azzal, hogy ha kiérkeznek a rendőrök, kimegy és az épület előtt főbelövi magát – ezt az ígéretét be is váltotta. A férfinek állítólag már korábban is meggyűlt a baja a törvényekkel.

Forrás: Korzár Košice, borítókép: TV Košice