Egy éve, hogy elindították a Kassát Londonnal közvetlenül összekötő rendszeres légi járatot, melynek gépei eddig több mint 300 alkalommal landoltak a kassai reptéren. A repülőtér tájékoztatása szerint, Londonból Kassára több mint 47 000 utas érkezett az egy év alatt, és a két város között közel95 000 utast szállítottak a járatot üzemeltető Wizz Air légitársaság gépei.

Karl Dandler, a kassai reptér ügyvezető igazgatója elmondta, a kezdetektől fogva biztosak voltak benne, hogy nagy lehetőséget jelent a Kassa-London járat indítása. A járat első gépe 2013. szeptember 17-én szállt le Kassán, és a kezdeti heti két alkalom helyett jelenleg már a hét minden napján indul repülőgép a brit fővárosba.Kedden, csütörtökön és szombaton napi két járat is indul. Dandler egyben köszönetet mondott a reptér partnereinek és alkalmazottainak, majd kiemelte, hogy a kassai légikikötő az első helyen szerepel az úgynevezett „ontime performance”mutató tekintetében, ami annyit jelent, hogy a Wizz Air légitársaság gépei által használt 104 reptérből a kassai az, ahol a legkevesebbszer fordul elő, hogy a reptér hibájából indulnának késéssel a repülőgépek.

Renáta Lenártová, Kassa főpolgármester-helyettese és a Kassa Turizmus szervezet igazgatótanácsának elnöke kifejtette, örül, hogy a repülőjáratnak köszönhetően már több mint nyolcezer angol turista fedezhette fel a várost, és biztos benne, hogy a továbbiakban még többen látogatnak Kassára.

Az év első felében 124 049 utast fogadó kassai reptér kínálatában négy rendszeres járat szerepel. Londonon kívül Pozsonyba, Prágába és Bécsbe lehet eljutni repülővel. A légikikötő idén elsősorban, egy Kassát Németországgal összekötő közvetlen járat elindítását szeretné kieszközölni.

(mmi)