A szlovák rendőrség egy jól felkészült és összehangolt munkával vasárnap kora reggel rajtaütésszerű beavatkozással egy korompai lakásban elfogta és őrizetbe vette a ghánai származású, 49 esztendős szökésben lévő Chiney Whyg Nzedgu-t, akire két európai elfogatási parancsot adtak ki Görögországban. Első alkalommal még 2012-ben drogkereskedelem miatt 8 évnyi börtönbüntetés letöltésére ítélték, majd 2013-ban azért emeltek vádat ellene, mert tagja volt annak a csoportnak, mely halálra szurkált egy 24 éves afrikai fiút és egy másiknak életveszélyes testi sérüléseket okozott.
A férfit az ujjlenyomatai árulták el, amikor egy hamis útlevéllel próbált tartózkodási engedélyt szerezni Szlovákiában. Az idegenrendészeten ugyanis kiderítették, hogy a férfi szerepel az Interpol nemzetközi adatbázisában.
/sz/