Az utóbbi fél évtized alatt a kassai Thália Színház  művészei közül többen is élményt adó monodrámával szóltak a közönségükhöz. Ha a színház Márai Studiójában megtartott előadások közül a legjobbat kellene megnevezni, akkor az Alma Schindler életéről szóló darabot jelölhetjük meg, melyben Varga LíviaGustav Mahler zeneszerző, Walter Gropius építész, majd Franz Werfel író feleségeként, valamint Klimt, Kokoschka és Zelinsky nagy szerelmeként döbbenetes magasságokat és mélységeket bejáró erővel adja elő és mutatja be a szövevényes életű nő monológját, ráadásul abban a történeti jelen helyzetben, amikor egy papot vár, akitől megváltást remél és választ a kérdéseire, paradox módon arra is, hogy: “Mi a szerelem…?”

A darab rendezője, Kántor Kataa játszótér speciális kialakításával, a sok személyiséget hordozó kellékek bravúros alkalmazásával, beépítésével Varga Líviaművészi eszköztárába – elbűvölik a nézőt. A figyelmük egy pillanatig sem lankad el, pedig maga az előadás egyfolytában közel másfél óra.

Játszuk azt, hogy… Almacímű produkció híre BécsbeésGyőrbe is eljutott. Varga Líviáék az ottani meghívásnak eleget téve – még az elutazásuk előtt – itt Kasán, a Márai Stúdióban három előadást tartanak. Az elsőt pénteken 10 órai kezdettel, a másik kettőt február 12-13-án  19.00 órai kezdettel. Akik még nem látták ezt a monodrámát, most feltétlenül ajánljuk, hogy tekintsék meg!

/szasz/