Péntek délután nem sokkal 16:00 előtt egy névtelen személy telefonált be 158-as segélyvonalra, mégpedig azért, hogy bejelentse, a Galéria bevásárlóközpontban bomba található. A hívást egy óra múlva is megismételte, viszont ekkor már azzal fenyegetőzött, hogy a vasúti pályaudvaron fog bomba robbanni – derült ki a rendőrség nyilatkozatából.

Az említett helyszínekre így mentőegységek és tűzszerészek érkeztek ki, hogy megkeressék az állítólagos bombákat. Azonban még az erre kiképzett kutyák sem találtak semmit.

„Nem sokkal a második hívás után a rendőrök Abaszéplak városrészben elfogták a gyanúsított 49 éves férfit, majd a szükséges intézkedések elvégzése után vizsgálati fogságba helyezték. A rendőri testület nyomozója jelenleg a vádemeléshez szükséges lépések elvégzésén dolgozik. További részletek, a gyanúsított motivációja és az okozott károk teljes mértéke jelenleg további vizsgálat tárgyát képezik.” – adta a sajtó tudomására Jana Mésárová rendőrségi szóvivő.

Amennyiben beigazolódik a bűnössége, a férfit egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is ítélhetik.

Forrás: kosiceonline.sk