A kassai polgárok továbbra is a tisztességes Szlovákia létrehozása érdekében tüntettek péntek késődélutánján. A folyamatosan zuhogó eső sem gátolta meg, hogy immár harmadszor – ezúttal mintegy tíz-tizenkét ezer ember gyűljön egybe a tudományos könyvtár előtti téren -, követelvén az előrehozott választások megtartását.
Robert Fico lépéseit csak manipulációnak tartják, a Most-Híd elnökéről is többször azt skandálta a tömeg, hogy Bugár Júdás! Mikor Soltész Árpád oknyomozó újságíró, televíziós szakember idézte a tömegnek Robert Fico legutóbbi ominózus kijelentését, miszerint „Kelet-Szlovákiában nincs semmi”- vették a lapot és úgy kezdtek fütyülni, majd egyebek mellett azt skandálni: „ Fico do basy!” /Fico a börtönbe“/ „Zlodeji, zlodeji!” /Zsiványok, zsiványok!/ – hogy az egészen Pozsonyig hallható legyen.
A kassai tüntetőkhöz ezúttal a meggyilkolt oknyomozó újságíró és a szintén meggyilkot menyasszonyának Martina Kušnírovának az édesanyja is szólott, akit nyugtalanítja, hogy Peter Pellegrini lett kormányfőnek kinevezve, mert szerinte a háttérből továbbra is Fico fogja irányítani az országot. Zlatica Kušnírová a rendőrfőparancsnokkal kapcsolatosan szó szerint így fogalmazott: „Tibor Gašpar si serie do huby. Kde je medzinarodný tím vyšetrovateľov? Neverili im Janko ani Martinka, neverím im ani ja.” / Tibor Gašpar szart csinál a szájából. Hol van a nemzetközi vizsgáló csoport? Nem hitt nekik sem Janko, sem Martinka, nem hiszek én sem./ Utána Silvia Szaboová, az Ekocenter Sosna vezetője lépett a mikrofonhoz, aki Gašpar és Kováčik leváltását követelte.
A tüntetők előtt elhangzott egy diák, Dominik Robert Ronďoš szerzeménye, melynek megkomponálására a meggyilkolt fiatal oknyomozó újságíró és menyasszonyának esete ihlette.
A kassai tüntetőkhöz intézett leveleket – köztük Róbert Bezák érsek, Ján Mazák alkotmánybíró gondolatait a Perón Színház tagjai olvasták fel. A bő másfél óráig tartó – nyugodt körülmények között lezajló – kassai tüntetés most is a szlovák himnusz eléneklésével zárult.
/sz/