Európa legnagyobb légitársasága, a Ryanair október végéig heti két alkalommal indít járatokat Prága és Kassa között. Az első járat tegnap érkezett meg a cseh fővárosból.

Az első landolást ilyen víz sugarakból  formált diadal ívvel fogatták Kassán.
Az első landolást vízsugarakból formált ívvel fogadták Kassán.

A 182 férőhelyes Boeing 737–es repülőgép már az első járatkor 80%-ban megtelt. Nagy előny a csupán egy órán át tartó repülési idő a vonattokkal, autóbuszokkal szemben, amik ezt a távot közel 9 óra alatt teszik meg. Tavaly 81 000 fővel, tehát 16%-kal növekedett a Csehországból érkező turisták száma

Tomáš Jančuš, a reptér vezérigazgató-helyettese portálunknak elmondta, hogy a légijárat hetente kétszer lesz üzemeltetve: hétfő és péntek délutánként. Egy teljesen új csoportot céloznak meg, mivel Kassa és Prága között havonta ezrek fordulnak meg. A potenciális utasok és a repjegyek foglalása azt mutatja, hogy nagy az érdeklődés a járat iránt. Mégiscsak biztonságosabb, mint 9 órát utazni vonattal. Természetesen, az előírásokat itt is be kell tartani, tehát kötelező a maszkviselés, a kézfertőtlenítés és a távolság betartása.
„Mikor megérkezett a koronavírus, láttuk, hogy az összes légitársaság leállítja a járatait, tehát elgondolkodtunk, hogyan is tudnánk felhasználni ezt a helyzetet Kassa előnyére. Nagyon örülök, hogy sikerült, és ma megérkezik az első járat Prágából Kassára.” – tette hozzá Jančuš.

Miután enyhültek a járvány miatt bevezetett óvintézkedések, számos országokból indultak járatok Kassára. A České Aerolínie Prágából, az Austrian Airlines Bécsből, a Wizzair és a Ryanair Londonból. A többi légijárat újraindítása, mint a düsseldorfi Eurowings vagy a varsói LOT, az egyes légitársaságok döntésétől függ.

Michael Tmej, a kassai repülőtér vezérigazgatója így nyilatkozott az esemény kapcsán: „A koronavírus új és nehezen kezelhető volt számunkra. De felkészültünk arra, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel. Nem bocsájtottunk el senkit a személyzetből, mivel egy szebb jövőt remélve tudtuk, hogy egy nap szükségünk lesz rájuk. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, tehát a nehéz időkben is össze kell tartanunk – így a jövőben nagyobb teljesítményt nyújthatunk.”

A reptér emellett elindította a ciprusi charterjáratát is – ezek keddenként indulnak egészen szeptember 22-ig.