Kassa történelmi városközpontjában, az Andrássy palota déli oldalfalán Dr. Hetey Ágota, Magyarország kassai főkonzulja és Jasroslav Polaček, Kassa főpolgármestere ma ünnepélyes keretek között avatta fel azt az emléktáblát, ami annak a kassai születésű, de az Amerikában élő 95 esztendős Éger Edit Éva holokauszt-túlélőnek az emlékét, pszihológusi munkásságának nagyságát hívatott megőrizni, amit korunkban már most világszerte megbecsülnek. 

A Szabó Ottó képzőművész által készített kifejező emléktábla felavatásán a főkonzul asszony egyebek mellett a legfontosabb tudnivalókat a lánykori nevén még Elefánt Editnek nevezett lányról így foglalta össze:

„Elefánt Edit Éva magyar zsidó családban született Kassán. 1944-ben családjával együtt Auschwitzba deportálták. Túlélte a koncentrációs táborok kínzásait, a háború után Csehszlovákiában élt, majd 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált. Gyári munkásként kezdett dolgozni, majd pszichológus diplomát szerzett, és még ma, 95 évesen is praktizál, segítve az embereknek veszteségeik feldolgozását.
Valószínűleg Önök közül is többen olvasták a saját traumáit feldolgozó „A döntés” című könyvét, amely valódi „bestseller” lett, őt pedig világszerte elismert szerzővé tette. A könyvben többször említést tesz az Andrássy-palotáról, gyerekkora helyszínéről, amelyhez sok kedves emléke fűződik. Éger Edit Éva mindig magyarnak vallotta magát, és bár nem bánt vele kegyesen a sors és a haza, felül tudott emelkedni a sérelmeken és traumákon. Kassa és a kassaiak – szlovákok és magyarok – büszkék lehetnek a város híres szülöttjére, mint ahogy Éger Edit Éva is büszkén vallja meg kassai származását. 
Nagy örömmel fogadta, hogy Magyarország köztársasági elnöke idén szeptemberben amerikai otthonában tüntette ki magyar állami kitüntetéssel.
Ahogy írja könyvében „a szenvedés elkerülhetetlen és univerzális. A különbség abban áll, ahogyan a szenvedésre reagálunk.” Könyvei és előadásai abban segítik a követőit világszerte, hogy felfedezzék, miként szökhetnek meg saját elméjük koncentrációs táborából. Neki sikerült ez, Auschwitz poklát túlélve az újrakezdés és életigenlés példaképévé vált.”

Éger Edit Éva lelkesedéssel fogadta, mikor a főkonzul asszony először tájékoztatta a vele kapcsolatos kassai tervekről, de az emléktáblája avató ünnepségére nem tudott eljönni. A kassaiaknak viszont küldött egy videoüzenetet, melyben először a gyermekkoráról az alábbi módon fogalmazott:
„Emlékszem a gyerekkoromra, boldog idők voltak. Az Andrássy-palotában töltött évek életem egyik legszebb időszakát jelentik. Az épület a város központi helyén állt, ha kinyitottam az egyik szoba ablakát, beláttam a Fő utca teljes hosszát, a színházzal és a székesegyházzal együtt. Amikor a magyar náci párt elfoglalta a házat, el kellett költöznünk a Malom utcára, a katedrálishoz közel.“
Az emléktáblával kapcsolatosan a videójában ezeket mondja:
„Tudok az emléktábla elhelyezéséről és bárcsak ott lehetnék személyesen is, ki tudja, talán egy napon ez megvalósul, de jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy utazzak. Az is csodálatos, hogy meglátogatott Magyarország köztársasági elnöke, aki 45 éves, egy fiatal, gyönyörű, ragyogó nő. Jó látni, hogy a világ lassan körbeért, és ott, ahol korábban megpróbáltatások értek, most megtisztelés ér. 

Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere  az emléktáblaavató beszédében egyebek mellett így fogalmazott:

„Ma itt állunk az Andássy-palotánál, amely városunk történelmi központjának domináns épülete. Mozgalmas története van, amelynek egyik fejezete a magyar és zsidó Elefánt család szomorú története, akik átlépték Auschwitz kapuit. Egy16 éves kassai lány története, aki a nővérével együtt túlélte a haláltábort.  A múlt azonban nem tűnt el, és nem is tettünk túl rajta, itt él köztünk továbbra is. Él a táncos lány történetében, aki a halálangyal előtt táncolt a pokolban. Él az emlékekben, Éger doktornő rémálmaiban, aki túlélte a holokauszt szenvedéseit. Él a nőben, aki ma jelképesen családjával együtt hazatér a szülővárosába.”

Szaszák Gy.
Fotók: Fábián G.