A kormány hétvégi döntése alapján hétfőtől (április 19) enyhülnek a járványügyi korlátozások Szlovákiában. Újból kinyithatnak az üzletek, múzeumok, galériák, könyvtárak, az állatkertek és a botanikus kertek, továbbá az uszodák és a sportpályák, de az autóiskolák és a templomok is.
Fontos tudnivaló, hogy most már naponta 5.00 és 20.00 óra között teszt nélkül is vásárolhatunk olyan létfontosságú árukat, mint például az élelmiszerek, gyógyszerek, tisztálkodási szerek, üzemanyag stb. Vonatkozik ez a templomok látogatására, tehát a miséken, istentiszteletek való megjelenésre is.
A kiskereskedelmi boltokba és a szolgáltató egységekbe, valamint a galériákba, múzeumokba, könyvtárakba, az állat- és a botanikus kertekbe csak 7 napnál nem régebbi negatív teszttel lehet majd belépni és természetesen korlátozott számban.
Április 19-től engedélyezik a járások közötti utazást, a természetjárást és az individuális kirándulásokat is. Ehhez kapcsolódó döntés, hogy a szállodák megnyitását is engedélyezik. Portálunk olvasóival ezért tudatjuk, hogy Lenka Rusnáková, a Magas-Tátra Idegenforgalmi Társulása igazgatónőjének tájékoztatása szerint április 19-től, hétfőtől a tátrai panziók már fogadják a vendégeket, de a szállodák még várnak a rájuk vonatkozóan további engedményekre, ugyanis ezeknek a szállodáknak a működtetése az étterem kinyitása nélkül szinte elképzelhetetlen. Ideálisnak azt tartanák, ha a wellness-szolgáltatásaikat is felajánlhatnák a vendégeik számára. A nyárra vonatkozó szállodai foglalásokat viszont már elkezdték.
/sz/