Kassán sok más dolog mellett erdei embereket is találhatunk, amelyek már több száz évesek. Korukat elárulja az arcukon megjelenő vegetáció. Állandóan, még télen is. Mintha képregények lennének csak természetesebb, néhány századdal ezelőtti kiadásban. Azzal a különbséggel, hogy akkor az emberek szájából nem buborékok jöttek ki, hanem növények. Nem szavakkal fejezték ki magukat, hanem levelekkel. Nem emberi nyelven, hanem emberek előttien. Mivel az erdő 300 milliónyi évvel idősebb, mint a modern ember (200 ezer év).
Az erdő a maga nagyságával és titkaival már a középkorban titokzatos és furcsa teremtményekkel – tündérekkel, elfekkel, szellemekkel és manókkal teli hely volt az emberek számára. Közöttük élt a Tavasz ember is, akinek a szájából növények nőttek ki. A természet erejére emlékeztetve ezzel, amely minden éven képes megújulni. Egy ilyen ember provokálja az angol mitológiában Artúr királyt is. Amikor levágják a fejét, ő azt nyugodtan a hóna alá veszi, és felveti, találkozzanak egy év múlva.
Hogyha valami körkörösen megújul, megérdemli a halhatatlan jelzőt. A pogány kultusz a természet termékeny erejét először az erdei ember szimbólumában vette át, később a kereszténységben a halhatatlansággal azonosult. A pogányság a múltban, számos esetben inkább abszorbeálva volt mint elnyomva. Jézus Krisztus meggyógyít minket azzal, hogy magunkhoz vesszük a Testét – az eucharisztiával. Az eucharisztia gyógyító ereje mindig ugyanúgy hat, akárhányszor csak magunkhoz vesszük. Hiszen azt fogadjuk magunkba, aki ezt mondta: „Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”.
Az ilyen feltételezések a zöld emberről és arról, hogy az alakja miért tűnik fel a templomokban nem bizonyíthatóak, mivel az írott források nem említik őket. Az viszont bizonyos, hogy a templomokban minden áthajlott a túlvilágba is. Még ha most nem is tudjuk, hogy mennyire. Addig az erdei emberek fentről néznek minket. Kassán kettőt is találhatunk belőlük a Szent Erzsébet-dóm bal főkapujának felső részén. A másik a Szent Mihály-kápolna belterében van.
