HomeHírekEgyébErdei iskolában

Erdei iskolában

Talán mindenütt a tanév egyik legizgalmasabb eseményéhez tartozik a közös kirándulás. Így volt ez az idén is. Június 8 – 12. között a kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola alsó tagozatának harmadikosi és negyedikesei erdei iskolába utazott, amire már hónapok óta izgatottan készült. Hétfőn reggel a Šrobár utcai egyetem előtt a csaknem ötven gyerek izgatottan várta a busz érkezését.
Csomagjaik bepakolása után mindenki elfoglalta helyét a járművön, s elindultak a Zsári- völgybe, (Žiarska dolina) a Liptói-Tátra déli oldalának talán legnépszerűbb völgyébe. Zsár községtől nem messze, a Spojár szállóban vertünk tanyát, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Baranyec (Baranec) és a Ráztoka még itt-ott hófödte gerinceire. A gyerekek érkezés után birtokba vették szobáikat, amelyeket önállóan tartottak rendben.
Igyekeztünk minél változatosabb közös programokat szervezni, ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy a kis turisták szabadon is játszhassanak kedvük szerint a szabadban.
A völgy fekvésének és jó megközhelíthetőségének köszönhetően megfelelő hely volt rövidebb, de akár könnyű egésznapos túrákra is. Másnap 13 km-es hosszú gyalogtúrát
tettünk meg a Zsári-turistaházhoz, ahol a lenyűgöző látványt nyújtó völgyben megcsodáltuk a páratlan kilátást.
A következő délelőtt izgalmas volt – bemerészkedtünk a titokzatos Medve-alagút (Medvedia štôlňa) félhomályos, titokzatos járataiba. A csaknem 500 méter hosszú alagútban sétálva megtapasztalhattuk a bányaalagút atmoszféráját, betekintést nyerhettünk ez egykori liptói bányászok nehéz mindennapjaiba. Az alagúton néhány bányamanó fogadott.
Amikor megnyíltak az ég csatornái, kézműveskedtünk, plakátokat készítettünk, majd este készülődtünk a „Ki mit tud”-ra. Csak tátottuk a szánkat, mert egyik produkció színvonalasabb és szórakoztatóbb volt, mint a másik.
Utolsó nap hazafelé menet Szepes vára felé vettük az irányt. A mészkősziklára épült négy hektár kiterjedésű szepesi vár már messziről fenséges látványt nyújtott. A vár tövében található parkolóból felsétálva lenyűgözőek voltak az égnek szökő várfalak, a bástyák a várban megcsodáltuk a régi kor letűnt emlékeit.
A mozgalmas napok után, indulás előtt mindenki megkapta méltó jutalmát a Ki mit tud -on nyújtott teljesítményért, a reggeli szobapontozásért és az aktivitásáért.
Emlékezetes és tartalmas hét volt, még mindenki sokáig mesélni fogja felejthetetlen élményeit.
Tóth Mónika

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

- Advertisment -spot_img

Most népszerű