A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége p. t. a gazdasági fellendülés érdekében, határon átívelő pályázat által vállalkozói expot szervez 2021. augusztus 27-én Kassán „RESTART – Indítsd újra!” címszó alatt.
A polgári társulás a járványügyi intézkedések miatt egy ideig az online térbe volt kénytelen tevékenységét szorítani, de az enyhítések következtében újra megszervezhetik a korábban évente megrendezésre kerülő Vállalkozói Expót, melynek tematikája, hogy a gazdaságilag kedvezőtlen időszakot hogyan lehet átvészelni. A Szövetség a Kassai és Kassa környéki régió vállalkozóit is szeretné bekapcsolni Nyugat-Szlovákia gazdasági fejlődésébe, ezért idén az Expóra Kassán kerül sor. A résztvevők megtekinthetik az egyes vállalkozók kiállítását, valamint érdekes előadásokat hallhatnak. Dudás Szilárd, az encsi Anyukám Mondta étterem tulajdonosa „Hogyan csináld a legmagasabb szinten, avagy a legjobb vidéki étterem titka” címmel nyújt vállalkozói tanácsokat saját történetén keresztül. „Restart a COVID után!” címmel Halász Attila, a rimaszombati Palazzo étterem tulajdonosa és Stégmár Tibor, az érsekújvári steQmar cég ügyvezetője mondják el tanácsaikat az újrakezdésre vonatkozóan, valamint a délután folyamán Dudás Péter színész, a kassai Kávy Sveta kávézólánc tulajdonosa, Tóth Károly színész, a kassai SmartVoice vállalkozás ügyvezetője és Horváth Dániel, a kassai IHP EUROPE s.r.o ügyvezetője is bekapcsolódnak a beszélgetésbe.
Sor kerül a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. portfóliójának ismertetésére, konzultációkra, B2B tárgyalásokra, ill. a nap folyamán Magyarországról érkező cégek is bemutatkoznak.
A kiállítói verseny eredményhirdetését követően Zacher Gábor toxikológus adja elő „Mindennapi Függőségeink” c. előadását, mellyel zárul a Felvidéki Vállalkozói Expo programkínálata.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.