Magyarországi befektetők Kassán futballakadémia felépítésével kívánják biztosítani ennek a sportnak a jövőjét, melynek a Hernád menti városban gazdag hagyományai vannak, de az utóbbi bő két évtized folyamán mégis a hanyatlás időszaka következett el, amit az jelez a legjobban, hogy a város első számú ficicsapata – az FC Košice jelenleg már a második osztályban kénytelen megméretni a képességeit, noha korábban a Bajnokok Ligájában is játszott.
A futball elkötelezettjei és a szurkolók e sportág sorsának jobbra fordulását az új Kassai Labdarúgó Aréna megnyitásától is várják. Jaroslav Polaček Kassa főpolgármestere a minap a magyarországi befektetők vezetőivel közösen megtartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a város saját forrásaiból eddig 13 millió eurót fordított a futballaréna építésére és az idén további pénzforrásokat különítenek el erre a célra. A kormány eddig 4 millió euróval segítette a kivitelezést, de további 4 milliós támogatásra van szükség ahhoz, hogy az aréna az átadási fázisba kerülhessen, és rövidesen már mérkőzéseket is lehessen ott játszani.
A magyar befektetők az FC Košice sorsának alakulásában is érdeketek, hiszen ebbe is bevásárolták magukat, méghozzá úgy, hogy a magyar Arago Befektetési Holding Zrt.csoport lett a legnagyobb résztulajdonos és a Borsodsport Invest Kft. által Szlovákiában 2019 novemberében Slovak Sport Development s.r.o néven bejegyzett társaság.
Sántha Gergely, a Borsodsport Invest, Miskolc felügyelő bizottság elnöke a kassai sajtóértekezleten megerősítette, hogy reményeik szerint pár hónapon belül a futballakadémia építését is elkezdhetik. Amint mondotta olyan akadémiai épületről van szó, melyben öltözők, tantermek, edzőtermek, irodák és konyha a hozzá tartozó étkezőkkel kap majd helyet. „A rendelkezésükre álló 7-8 hektáros területen az épület mellett működő füves pályákat is építünk. Kassa város önkormányzatával arról is tárgyaltunk, hogy a stadion mellé egy pár kisebb edzőpályás objektumot is létesítünk arra való tekintettel, hogy itt a nagy csapat is tudjon edzeni. Mindenképpen egy európai színvonalú futballakadémiát szándékozunk felépíteni Kassa város segítségével” – erősítette meg Sántha Gergely./
/sz/