Ma reggel nem sokkal 8 óra után Kassán a Jarmočná utca közelébe, a hétvégi házak szomszédságába riasztották a tűzoltókat, ahol egy összetákolt lakóház kapott lángra. Mikor a tűzoltók megkezdték az oltást, a tető már beomlott. Ekkor jelezték nekik, hogy három ott lakó gyerek még bent van. Az 1 éves Krisztián, a 2 éves Krisztína és a 3 éves Viktória sajnos már nem élte túl a tűzesetet. További 4 idősebb testvérüknek még időben sikerült kimenekülniük. Őket a mentőautóban részesítették elsősegélyben. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a tragédia szándékos gyújtogatás vagy más okból keletkezett. A tűzeset okainak kivizsgálására még ma egy specialistákból álló csoport érkezik Pozsonyból Kassára.

A kassai napilap, a Korzár értesülései szerint egy nő lakott az élettársával és hét gyerekével ebben az összetákolt házban. Róluk a lapnak az egyik közelben lakó így nyilatkozott: „Szörnyű, ami ott történt. Ők olyan maguknak valók voltak, mindig rendetlenséget csináltak. Velük ezért inkább olyan nagyon nem is érintkeztünk. Sajnálom ezeket a gyerekeket, ők semmiről nem tehetnek.“

/sz/