Kassa megye sok turisztikai látványossággal büszkélkedhet. Ezek még jobb megismertetését elősegítendően a Kassai Régió Turizmus / Košice region turizmus/ a hétvégeken kiránduló buszok indítását tervezi ezekre a helyekre – tudtuk meg Lenka Vargová Jurková igazgatónő tájékoztatásából.
Amint elmondta nem csak ötleteket akarnak adni, hanem ezekre az egy napos kiruccanásokra mindent megszerveznek, tehát a turistáknak biztosítják a kiszemelt helyre az oda és visszaszállítást, az idegenvezetőt, a belépőjegyeket is. A Kassai régió A-tól Z-ig elnevezésű turisztikai kínálatában az első útvonal Kassáról Gömörbe vezet. Erre június 3-án kerül sor. Az érdeklődőket szállító autóbusz először Krasznahorkaváralján áll meg, ahol az Andrássy Mauzóleumot nézik meg, majd megismerkedhetnek az Europa Nostra –díjjal kitüntetett csodálatos Betléri kastéllyal és parkjával. A napi programban szerepel még az Ochtinai aragonit barlang megtekintése és haza felé jövet természetesen Rozsnyón is megállnak, ahol a történelmi városközpont épített örökségével ismertetik meg őket.
Egy napos hétvégi kirándulásokat szerveznek a Szepességbe, de a Bodrogközbe is. Itt a Bodrog egyik szakaszán hajókázni is módjuk lesz és az útvonal végállomása a magyarországi Sárospatak lesz.
Felhívjuk olvasóink figyelmét arra is, hogy a Terra Incognita program keretében már május 19-én is indítanak egy turistabuszt Kassáról Kisgéresbe, ahol Akácillat címen rendezik meg a nyitott borospincék napját. Fontos tudni, hogy ide jövet az autóbusz Borsiban is megáll, mégpedig azért, hogy a turisták megnézhessék II. Rákóczi Ferenc vezérlőfejedelem szülőhelyét, a Rákóczi kastélyt, majd a Nagykövesdi várromot is.
A hétvégi egy napos turista utakra az érdeklődők a Kassa Régió Turizmus irodájában, a Fő utca 48 szám alatt jelentkezhetnek és részletes tájékoztatást is itt kaphatnak.
/szasz/