Június 12. és 14. között immár 6. alkalommal rendezik meg az év gasztronómiai eseményét a városi parkban. Az érdekes ízek fesztiválja a hasonló bécsi, prágai és pozsonyi gasztronómiai fesztiválok hagyományaira épít. A gasztronómia tudományát élménydús programokon keresztül mutatja be különböző kassai éttermek és szállodák bemutatkozásával. Emellett a szervezők gazdag kísérőprogrammal is készülnek, melyek során a legjobb szlovák főszakácsok, barmanok és sommeliérek mutatják be tehetségüket.Az érdeklődők a kassai éttermek széles kínálatából válogathatnak, megkóstolhatják a különböző regionális és helyi ételeket, borokat, vagy megismerhetik a fesztivál újdonságának számító, Anyukám Mondta… híres encsi étterem csapatát, aki először fogadta el a meghívást a fesztiválra. A magyaros ízekről még Jurčo Gábor és Demko Dávid Vecsési savanyúság nevezetű cége is gondoskodik.

Idén több mint 40 kiállítóstand − köztük 15 étterem és gasztronómia csapat , 7 jazzkoncert, 3 élő bajnok főzőshow, lazacfilézőverseny, kreatív műhelyek, sör- és borkóstolók, zenei koncertek várják a látogatókat. A gyermekeket az egyedi kisvonattal és pónilóval rendelkező gyerekzónába várják a szervezők, ahol érdekes programokkal készülnek. Idén egy zenesátrat is felállítanak, ahol különböző zenekarok mutatkoznak majd be, mint például a Jazzabell, AMC Trio és a Sisterhood of Klangpedal. A fesztivál ideje alatt minden este kiértékelik a nap kedvenc fesztiváléttermét és italeladóját. A háromnapos ízkavalkád befejezésekor megválasztják a Gurmánfest 2015 top kiállítóját is, aki bemutatkozásával a legtöbb érdeklődőt varázsolta el.
A fesztiválra a belépés a Kunsthallen (Štefánik utca) vagy a Jakab-palota (Malom utca) felől lehetséges. A fizetőeszköz, mint minden éven, idén is a „gurmán“ lesz, melyet az odalátogatók a városi parkban lévő Gurmánbankokban vásárolhatnak.

Nyitvatartási időpontok:
péntek – szombat: 12.00-22.00
vasárnap: 11.00 – 20.00

Belépőjegyek:
•  egynapos:                                     felnőtt: 2,50 €                     gyermek (15 éves korig)/nyugdíjas: 1,50 €

•  fesztiválbérlet (3 nap 2 áráért):     felnőtt: 5 €                          gyermek (15 éves korig)/nyugdíjas:  3 €

6 év alatti gyermekek számára a belépés felnőtt kíséretében ingyenes!

PROGRAM (nagyszínpad):
péntek (június 12.)
15.00 – 15.30: Janka Chytráčková: žijemeFRESH – Jamie Olivier ételforradalmának szlovák nagykövete
15.30 – 16.00: Nagymama ládikója – farmerek, a bio- és a helyi élelmiszerek előnye
16.00 – 16.30: MATTONI Barman show – Peter Pravotiak világbajnok barman bemutatkozása
16.45 – 17.15: MAIKO SUSHI Special roll – különleges sushi tekercsek készítése
17.30 – 18.15: A Baránok étterem élő főzőshowja Michael Thiry főszakáccsal
18.15 – 19.00: VOJTO ARTZ – METRO élő főzőshow
19.00 – 19.20: A nap éttermének kinevezése és tombolahúzás
19.30 – 20.30: A Pilsner Urquell és vendégei
20.30 – 22.00: Warm-up TATRATEA Bar & Disco

szombat (június 13.)
13.00 – 16.00: Lazacfiléző verseny
17.00 – 18.00: A Pilsner Urquell és vendégei
18.00 – 19.30: Főzőshow a híres szakáccsal, Marcel Ihnačákkal, autogramosztás
19.30 – 20.00: A lazacfiléző verseny kiértékelése, a nap éttermének kinevezése és tombolahúzás
20.00 – 22.00: Warm-up TATRATEA Bar & Disco

vasárnap (június 14.)
12.00 – 12.45: House Garden – húsok készítése keramikus grillen
13.00 – 13.30: MATTONI Barman show – Peter Pravotiak világbajnok barman bemutatkozása
13.30 – 14.00: Garomi virágüzlet – virágkötés, csokrok készítése
14.00 – 15.00: Maškrta Színház – előadás a legkisebb ínyencek számára
15.00 – 15.45: A Pilsner Urquell és vendégei
16.00 – 16.45: Gabriel Kocák – Tányéron a Tátra – élő főzőshow a 15 perces szakáccsal
17.00 – 17.45: Anyukám Mondta… – élő főzőshow
18.00 – 19.00: Az Olive Tree szálloda főszakácsának, sous chef-jének bemutatkozása
19.00 – 19.30: A nap éttermének és a fesztivál TOP kiállítójának kinevezése, tombolahúzás

A gyerekzóna mindennapos programja:
12.00: Mosolygós gyümölcsképek készítése
13.00: Cake pops-ok készítése
14.00: Turbógyors mézeskalácsok
15.00: Gyors fincsi uzsonnák
16.00: Gyerekitalok, vanílás gyermekkávé és tejes koktélok keverése
17.00: Díszek formázása cukrászanyagból
18.00: Sonkás-sajtos rózsák, csigák…
19.00: Zöldségképek
20.00: Tésztás alkotások

 

Forrás: visitkosice