A tavalyi kimaradás után idén megrendezésre kerül az Art Film Fest nemzetközi filmfesztivál Kassán. A sajtóközleményben foglaltak szerint a június 23. és 27. között tartandó fesztivál idei, 28. évada kissé visszafogottabb lesz, tekintve a járványügyi intézkedéseket, viszont nem hiányoznak majd az olyan közkedvelt díjak, mint az Arany Kamera-díj, a Fesztivál Elnökének Díja vagy a Színész küldetése.

„Nagyon örülünk a járvány csillapodásának, amelynek köszönhetően idén megtarthatjuk a fesztivált. A helyzet egyelőre nem teszi lehetővé, hogy visszatérjünk az eredeti modellhez, a visszafogottabb verzió előkészítését azonban egy kreatív kihívásnak tekintjük és nagyon felelősségteljesen állunk hozzá. A program minősége most is prioritást élvez, és már most elmondhatjuk, hogy telis-tele lesz nagyszerű filmekkel.” – nyilatkozta Peter Nagel, a fesztivál művészeti igazgatója.

A Játékfilmek nemzetközi versenye keretén belül átadásra kerül a Kék angyal elnevezésű díj is, a hazai filmek pedig a Szlovák szezon szekcióban lesznek bemutatva.

Nagel további elmondása szerint a járványellenes intézkedések miatt leginkább a hazai vendégek kerülnek előtérbe. „Sokan közülük olyan filmeket jönnek bemutatni Kassára, amelyek hivatalos premierjük előtt állnak.”